Rendszerüzenet

Könyvbemutatóval folytatódik a "Kollégiumi Esték"

A Debreceni Református Kollégium Baráti Köre újraindította 1993 és 2013 között sokakat megszólító előadás-sorozatát, a Kollégiumi Estéket. A soron következő alkalmon – 2024. március 22-én, 19:00 órakor – egy várva várt kötetet, Szabó Dániel Arany János etikája (1958) című kápláni dolgozatát mutatják be. A tanulmány előszava az évek során külön kötetté duzzadt, a körülményeket feltáró visszaemlékezés így azzal egybekötve olvasható Lelkészképesítő dolgozatom egyházi és társadalmi visszhangja (2017–2024) címmel.

"Szabó Dániel papi vizsgadolgozatát megszerezni nem tudtuk, mivel az eddig ismeretlen körülmények között a Teológiáról eltűnt. Keresését hálózattal és hivatalos kapcsolattal is végeztettem, de az eddig eredményre nem vezetett” – írja egy szigorúan titkos jelentés 1960-ból. Egy jótékony elrejtés mentette meg az elégtelenre értékelt írás szerzőjét a feltételezhető börtönbüntetéstől, hisz Arany korának és az 1950-es éveknek, jelesül az ’56-os eseményeknek párhuzamba állítása veszedelmes volt akkoriban.

A csaknem hetven évvel ezelőtti eseményről az idén 91 éves szerzőt az a Győri János kérdezi a Kollégiumi Esték következő alkalmán, aki munkatársa is volt a miskolci Avas Szállóban. Itt a lelkészként nem szolgálható Szabó Dániel recepciósként, az érettségit követő évét egyetemen nem kezdhető Győri János pedig londinerként dolgozott a közös beszélgetések révén „templommá is váló tér”-ben.

Az est házigazdája Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke lesz, aki előszavában személyes emlékeit is felidézi az odaszánt életű teológusról, „akinek hátratételt és méltatlan vesszőfutást kellett elszenvednie.”

Az est helyszíne a Debreceni Református Kollégium Díszterme lesz, ide hívják a szervezők a mai és öregdiákokat, a Kollégiumhoz bármilyen módon kötődő testvéreket, érdeklődőket.

A Baráti Kör 2023-ban Szenci Molnár Albert-díjjal tüntette ki Szabó Dánielt.


Szöveg: Kollégiumi Baráti Kör / Horváth Zoltán
Fotó: Ősz Attila