Régi barátok találkoztak a Debreceni Református Kollégiumban

Osztálytalálkozókkal és a Szigethy Béla tanár úrról elnevezett kosárlabda- és futballkupával vette kezdetét a Debreceni Református Kollégium Baráti Körének kétnapos találkozója május 13-án reggel. Ehhez kapcsolódott a Johannita Lovagrend 10 órakor kezdődő istentisztelete a Nagytemplomban, majd déltől elindultak a fő programok a Baráti Kör tagjainak az egykori alma materben. Az udvaron kézműves vásár várta az egykori diákokat, akik az elköltött ebéd után közgyűlésre vonultak át a Díszterembe.

Mivel az egyesület tisztségviselőinek megbízatása idén lejár, a tisztújítást az évi rendes közgyűlésre tűzték ki. A Debreceni Református Kollégium Igazgatótanácsának elnökét, dr. Baráth Béla Levente rektort és a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának igazgatóját, Ivánné Nagy Erzsébet Bernadettet az elnökség hivatalból jelölt két tagját megválasztotta a közgyűlés. A tagság elfogadta azt a javaslatot, hogy az elnökség létszáma bővüljön nyolc főre, így a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának mindenkori igazgatóját, jelenleg Czapp Katalint is az elnökség tagjává választották. A három tag mellett az elnökség további öt tag-jelöltjét is ekkor hagyták jóvá és titkos szavazással meg is választották őket. Az újraválasztott tagok: dr. Győri János (elnök), dr. Fazakas Gergely Tamás (alelnök), Csete Örs, dr. Győri Judit, Becsky Tibor. A tisztújítás után a felügyelő bizottság tagjai lettek: Bécsi Gábor, Kovács Gergely és Veress Bertalan.

A Közgyűlés a 90 esztendős öregdiák, Szabó Dániel, egykori tiszáninneni egyházkerületi főgondnok köszöntésével zárult. Nem mindennapi élet az övé, kapcsolatát a Református Kollégiummal maga a történelem, és az arra adott válaszai írták.

A hejőcsabai születésű, szegény lelkész családból származó fiatalember lelkipásztor lehetett volna, ha el nem vágják az útját. Arany János etikájáról írt szakdolgozatot és professzora úgy vélte, hogy a történelmi párhuzamok az 1956-os eseményekre utalnak, így megbuktatták, ellehetetlenítették pályáján, majd rendőri megfigyelés alatt állt. Egyházi szolgálatát azonban palást nélkül is végezte.

Sokan a Baráti Kör tagjai közül könnyes szemmel hallgatták a felidézett viszontagságos diákkori emlékeket.

„Ugyanazt az időt más megtapasztalásokkal, más konzekvenciákkal zárjuk, nem mértékeket adunk, hanem bizonyságot teszünk arról, hogy mi hogyan kaptuk, s aztán hisszük, ha mások máshogy kapták, az azért van, mert Isten máshogy akarta az életüket elhelyezni és gazdagítani” – fogalmazott az egykori teológus, aki saját elmondása szerint Debrecenbe való érkezésekor úgy érezte, egy valóságos szigetre érkezett, olyan családias légkör fogadta.

Ez a sziget sokáig nagyon stabil volt, de eljött az az idő, amikor érezték, erős hullámok veszik körül az intézetet. Mint mondta, ennek első jele volt, amikor a nővére felfedezte a hortobágyi fertőző betegek között az osztálytársait. Élelmet gyűjtöttek össze és minden kockázatot vállalva, beszökött a hortobágyi lágerbe. Már a kicsapás szélére jutott, amikor kitört az ’56-os forradalom.

A záróvizsgán őt és néhány társát arra kérték, csomagoljanak, válasszanak más pályát. Szállodai portásként dolgozott nyugdíjazásáig, a rendszerváltás után azonban a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnokává választották.

„Nagy dolog, hogy Isten szívében sokkal többen voltunk összekötve, még azokkal is össze voltunk kötve, akikkel szemben harcolnunk kellett. Úgy érzem, hogy Isten azt akarja, hogy a dolgaink, harcaink, küzdelmeink másképp fejeződjenek be, mint amit a világ produkálni tud. Akarja, hogy átéljük, hogy a kegyelemben, az Úr mozdulatsoraiban milyen óriási erő és megtartatás van. Gondoljunk arra, hogy Isten próbára tesz bennünket, és akarja, hogy veszteségeink legyenek, hogy teljes bizalommal legyünk iránta” – hangsúlyozta Szabó Dániel.

A megindító pillanatok után, a Baráti Kör tagjai a Péterfia utcai Debreceni Református Kollégium Gimnáziumába látogattak, ahol hálás tanítványai emléktáblát avattak Tóth Béla, a gimnázium magyar nyelv- és irodalom szakos tanárának tiszteletére. Dr. Tóth Béla a megragadó pedagógus, irodalomtörténész, műfordító, művelődéstörténész, Debrecen város díszpolgára 1936 és 1941, illetve 1944 és 1971 között volt a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának tanára. A pedagógus életútját, munkásságát Gáborjáni Szabó Botond, a tanár úr egykori diákja méltatta.

„Aki nem találkozott az életében nagy tanáregyéniséggel, az bizony nagyon szegény, szánalomra méltó ember, mi azonban Istennek tartozunk hálával, hogy nekünk megadatott mindez” – fogalmazott. Az emléktábla elkészíttetésének gondolata egy másik tanítvány, Becsky Tibor kezdeményezése volt. A leleplezett és megkoszorúzott emléktábla előtt zsoltárénekléssel tisztelgett az emlékező diáksereg. Az ünnepség zárásaként elénekelték Tóth Béla tanár úr kedves népdalát: „A malomnak nincsen köve, mégis lisztet jár…”

Az emléktábla-avatást követően a Baráti Kör tagjai és az érdeklődők az idei irodalmi jubileumokhoz kapcsolódó kiállításokat tekinthették meg a Református Kollégiumban. A Kollégium Múzeumában a Himnusz 200 – Kölcsey debreceni diákévei című tárlaton Csorba Dávid, az intézmény igazgatója kalauzolt mindenkit, míg Orlai Petrich Soma allegorikus festményének rejtelmeibe Veress Dániel művészettörténész avatta be a látogatókat.

Délután hat órától praecesre várták a tagokat. Az Oratóriumban Pásztor Dániel, egykori kollégista, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. A püspök Máté evangéliuma 20. részének első versét olvasta. A rövid igevers fontos üzenetet fogalmaz meg – mondta, mégpedig, hogy Isten munkásokat keres és fogad az ő szőlőskertjének, országának földi munkálásába.

„Isten munkát vár és munkát bíz ránk. A kérdés, felismerjük-e és végezzük-e azt a munkát, amit ránk bízott?” – tette fel a kérdést.

Mint mondta, ha erre az építkezésre gondolunk, általában nagy dolgot vízionálunk, azt hihetjük, meg kell váltanunk a világot, hogy Isten országáért tegyünk.

„A magunk helyét a legapróbb dologgal is építhetjük: lelki tápálék adásával, bizonyságtétellel, imádkozással. »Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál!«

A Debreceni Református Kollégium a rendszerváltás után három díjat alapított, ezek közül egyik a Szenci Molnár Albert-díj, melyet teológusoknak, bölcsészeknek adnak. Idén ezt a díjat Szabó Dánielnek ítélték oda.

A Tiszáninneni Református Egyházkerület egykori főgondnokának életútját Fekete Károly tiszántúli püspök ismertette és méltatta.      

Fekete Károly úgy fogalmazott: „Ma hálát adunk Jézus Krisztus jó vitézéért, aki a Krisztus-követést, mint hordozható munkát, és mint vállalható szenvedést éli meg immár kilenc évtizede.”

A találkozó szombati napja egy rendhagyó műsorral zárult, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem, a Dóczy Gimnázium és a Debreceni Református Gimnázium diákjai ugyanis most először készültek közös produkcióval. Népdalok és néptáncok, bűvészkedés és modern tánc, fuvola- és zongoraszó töltötte meg a Kollégium udvarát az esti órákban.

Másnap egy nem mindennapi istentisztelettel zárult a találkozó, a Nagytemplomban 10 órától gimnáziumi napot tartottak. Ivánné Nagy Erzsébet Bernadett, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának igazgatónője felhívta a figyelmet, hogy az ezt megelőző vasárnap nemcsak anyáknapi vasárnap volt, de az egyházzene vasárnapja is, ezért döntöttek úgy a gimnázium diákjaival, hogy ezúttal egy különleges, zenével átszőtt igei elcsendesedéssel ajándékozzák meg a gyülekezetet, hogy az igei olvasmány gondolatai még mélyebbre hassanak.

Az istentiszteleten Csinády Melinda, a gimnázium vallástanára hirdetett igét a Márk evangéliuma 7. részének válogatott versei alapján, és a hagyományaink valódi fontosságára hívta fel a figyelmet.

„A rítusaink és hagyományaink segítséget jelentenek, állandóságot, minőséget adnak és kapaszkodót. A hagyomány azonban nem ódivatúság, hanem lehetőség, hogy feltöltsük új tartalommal. A hagyomány segít emlékezni, hogy kik vagyunk, mert ha tudom, honnan jöttem, van esély arra, hogy tudni fogom, hova tartok a jövőben” – fogalmazott.

Mint mondta, a közhiedelemmel ellentétben Jézus számára is fontos volt a hagyomány, de Jézus leginkább azt hangsúlyozta, hogy a szív tisztasága még fontosabb.

„Ha csak odáig jutunk el, hogy rituálékat végzünk, de azok tartalma nem járja át a szívünket, az vajmi kevés. A hagyomány csak akkor ér valamit, ha Krisztushoz, az Istenhez visz minket közelebb” – emelte ki.

Tiszántúli Református Egyházkerület