Középkori Templomok Útja
Néhány éve Tokaj-Hegyaljával és a Nyírséggel együtt kiemelt turisztikai térséggé nyilvánították. 2017-ben elnyerte Magyarország legígéretesebb kulturális úticélja címet az Európai Bizottság által kiírt ,,European Destinations of Excellence” (EDEN), azaz „Kiváló Európai Desztinációk” díjjal. A Felső-Tisza-vidék területén ma több ország, Magyarország, Ukrajna, Románia osztozik, de egykor ez a terület egy összefüggő földrajzi, történeti, néprajzi régiót alkotott. A Felső-Tisza-vidék három történeti nagytájunk, Erdély, Felvidék és az Alföld találkozási pontjánál fekszik, amelyek egyben kulturális régiók, ennek lenyomatai, hatásai jól láthatóak az épített és szellemi örökségben. A Felső-Tisza-vidék a rejtőzködő kincsek világa, ahol számos izgalmas és látványos helyszín várja a felfedezőket. Ez a vidék a középkori templomok földje, középkori egyházi örökségben Magyarország egyik leggazdagabb vidéke, ahol a gótika és a reformáció rendkívül egyedi kulturális örökséget hagyott az utókorra. Ezek, a többségében apró falusi templomok őrzik középkori formájukat, de amitől igazán látványosak, a nagy felületen látható freskók, amelyek évszázadokon keresztül megbújtak a fehér mészrétegek alatt.
A középkori eredetű templomok nagy számú fennmaradása mögött több tényező áll. A 16. században Alföld többi területével ellentétben a Felső-Tisza-vidék nem került török uralom alá, így a háborúk hatására nem vált pusztává ez a táj (más vidékeken alföldi vármegyényi területek ürültek ki, pusztultak el). A Felső-Tisza-vidéken részben ennek a momentumnak köszönhetően rendkívüli gazdagságban maradhatott fent a középkori templomok láncolata, a középkori településhálózat vagy a néphagyományok gazdagsága. A reformáció a 1540-es években terjed el a Felső-Tisza-vidéken. A 16. század második felében számos jelentős hatású zsinatot is tartottak a térségben (Beregszász, Csenger, Óvári, Tasnád, Erdőd, Nagykároly, Nagybánya, Szatmárnémeti, Nyírbátor), amely jelzi a Felső-Tisza-vidék kitüntetett szerepét a reformáció előre törésében. A reformáció hihetetlen népszerűsége, jelentős társadalmi támogatottsága ellenére azonban „új” protestáns liturgiának megfelelő templomok nem épülhettek, mivel a Habsburg uralom alatt lévő területen ezt tiltotta az udvar. Csak II. József türelmi rendelete teszi lehetővé nem katolikus templomok építését, de a templomoknak azonban ekkor még nem lehetett tornya és utcára nyíló ajtaja. Ennek köszönhető, hogy a középkorból származó templomok a református gyülekezetek használatában nagy számban maradtak fent a Felső-Tisza-vidéken és ebből eredően épülnek a templomtól elkülönülő fa haranglábak, melyek közül több szerepel a világörökségi várományos listán. A 17-18. században a református közösségek a maguk eszközeivel díszítették templomaikat. Bár az alakos ábrázolásokat valóban száműzték Isten házából, különböző, más, a reformációra jellemző falfestéseket alkalmaztak. Leginkább a reneszánsz művészetet átható ornamentális motívumok terjedtek el, amelyeknek egészen látványos formái jelennek meg ebben a régióban (például Csarodán, Lónyán, Márokpapiban, Vámosatyán, Túrricsén vagy Sonkádon). A reformáció művészeti örökségéből kétségkívül az egyik legkiemelkedőbb értéket a berendezési tárgyak képviselik. Ezeknek a református templomoknak ékességei a gazdagon faragott szószékek, karzatok a festett, kazettás mennyezetek.
Ennek az egyházi örökségnek a turisztikai útvonallá fejlesztését célozza a Középkori templomok útja tematikus útvonal, melynek legszebb állomásai közé tartoznak a szabolcsi, csarodai, tákosi, lónyai, tarpai, csengeri, csengersimai, sonkádi, nagyszekeresi, nyírbátori református templomok. Annak érdekében, hogy felfedezzék ennek a varázslatos tájnak minden fontosabb szegletét, rejtőzködő értékét, úgynevezett örökségtúra útvonalakat jelöltek ki, amelyet autóval, busszal vagy kerékpárral is bejárhatunk.
Elérhetőség:
turizmus@ttre.hu