Advent van, és én úton vagyok. Vannak utak, amelyeket nagyon szeretek, és különösen télen a vasárnapi szolgálataim után, kivezetek ezekre a helyekre, amikor úgy érzem, nagyon meg vagyok fáradva. Ma is így teszek, régen jártam már az Erdőháton, nagyon szeretem itt a fákat. Félreállok az úton, kiszállok a kocsiból, lélegzem. Itt béke van.

Ha a békét keresem, ide jövök. De, valójában a békesség nincs időhöz vagy térhez kötve. Bármikor és bárhol valóság lehet. Mert bennünk van. Magunkban hordozzuk. Bármikor átélhető. Sötétben. Gyászban. A fájdalomban is meglelhető. Szeretem Ézsaiás szavait, mert arra emlékeztet, hogy a belső békességhez szilárdságra és fegyelmezettségre van szükség. Ezt tanulom. Bízni Istenben, és így békére lelni. Elfogadni mindazt, ami van. Rádöbbenni, mennyi mindent megkaptam Istentől, amiért egykor imádkoztam. Nem mindig másokhoz mérni az életemet. És így várni nyitottan mindazt, ami jön felém. Visszaülök a kocsiba, és elindulok. Bennem béke van. 

Didi Xénia

Panyolai és Olcsvaapáti Református Egyházközség

...

Ilusztráció: Sz. Kóczián Melinda

Hol van békességünk az állandó zajban?