Sötét van még. Hideg. Talán a hó is hull. 

Nehezemre esik felkelni, pedig most kell. Ez a rutin, bármi is történjen. Akarnom kell. 

Erőt veszek magamon… kimegyek… leülök…

Itt vagy, Uram? Én még nem. 

Próbálom összeszedni magam…hallgatom a csendet…

Az óra ketyeg. Túl hangos. Szinte bennem lüktet.

A kutya ugat. Ijesztő. Szinte mozdulatlanná dermeszt.

A város ébred. Sürgető. Szinte indulásra késztet.

De maradnom kell. Akarnom kell.

Itt vagy, Uram? Én még nem.

Próbálom összeszedni magam…hallgatom a csendet…

A gondolat elnémul. Már nem hangos.

A zaj elhalkul. Már nem ijesztő.

A légzés lelassul. Már nem sürget.

Észreveszem: a felkelő nap gyenge sugara megérint. Az arcomon érzem. Jól esik, nyugalmat ad. Bensőmben szétárad a békesség...

Itt vagy, Uram!

Visszhangzik bennem: Meglátogat minket a felkelő nap a magasságból…

Olyan békés most minden. Nincs zaj, nincs félelem, nincs sürgetés, nincs akarom, nincs kell. Van Advent. Te vagy, Uram.

Itt vagy, Uram.



Herbály Eszter
Debreceni Református Hittudományi Egyetem

...

Ilusztráció: Sz. Kóczián Melinda

Hol van békességünk az állandó zajban?