Eleink az adventi időt csendes időnek nevezték, amivel azt akarták üzenni, hogy az adventi hetek napjai a bensőséges magunkba szállásnak, elmélyedésnek napjai legyenek.

Vajon ma, amikor mindent mondhatunk, csak azt nem, hogy csendes időket élnénk, képesek vagyunk-e fölül emelkedni a körülvevő világ zaján és csak arra figyelni, akinek hatalom adatott mennyen és földön mindenek felett.

Van valami vigasztaló vonás abban, ha a jelen nyomorúságaiból ki tudunk emelkedni és tekintetünket a jövendőre tudjuk függeszteni. A jelen próbáiban csodálatos ereje van a jövendővárásnak. Hajdan a próféták által megígért Szabadítót várták és általa egy új boldog országot, amelyben a Messiás fog uralkodni, s az Ő uralma növekedésének és békéjének vége nem lesz. Ma is új világot várunk és azt óhajtjuk, hogy ebben az új világban boldogabb és békésebb legyen mindnyájunk élete.

Új világot azonban csak akkor várhatunk, ha ez a várakozás arra irányul, aki legyőzte e világot és megteremtheti az újat. Az adventi várakozás középpontjában ma sem lehet más, mint Krisztus. Krisztus várása a mi legnagyobb adventi vigasztalásunk, hiszen békességünk csak benne és általa lehet.

Koós Csaba Levente
Jármi és Paposi Református Egyházközség

...

Ilusztráció: Sz. Kóczián Melinda

Hol van békességünk az állandó zajban?