Múlt hét vége felé, amikor elkezdtem a békességről írni, esett a hó. A szállingózó pelyhek percről percre fehérebbé tették az udvart. Azt az udvart, amely az utóbbi hetekben kissé szomorkás látványt nyújtott: a természet már maga mögött hagyta őszi színeit és a fák minden levelüket elhullatták.

De ekkor megérkezett az első hó, hogy eltakarja az avart és beborítsa a kopár ágakat. Azon a délelőttön elárasztott a béke és valami mélyen szunnyadó, gyermeki nyugalom. Nem tartott sokáig, tényleg csak egy délelőtt volt, aztán a világ visszasüllyedt a késő őszi komorságba. Azonban ez emlékeztetett arra, hogy Isten békessége nem ilyen. Nemcsak pár pillanatra szól és nem csupán elfedi a bennünket körülvevő világ zaját, hanem beburkol és magához von. Ez a békesség átformálja az életet és megmutatja, hogy túl a világ káoszán, vár ránk valami örök. Az Ő békessége nem a körülményektől függ, nem egy múló érzés, hanem biztos pont, amely túlmutat a pillanatnyin. Isten békessége valóban meghalad mindent, amit el tudunk képzelni, azonban csak ennek valósága képes átvinni az élet nehézségein.


Farkas Zsuzsanna

Debreceni Református Hittudományi Egyetem

...

Ilusztráció: Sz. Kóczián Melinda

Hol van békességünk az állandó zajban?