Rendszerüzenet

Mindennapink

„A kenyér nem kő-válasz, az el-nem-fogadás csupán a maradék, s mégsem maradunk éhen – senki” – Kovács Krisztián lelkipásztor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanárának imádság-költeménye a mindennapokról, a betevő falatról és háláról. Az új kenyér ünnepére készülő sorozatunk első része.

Uram, a mindennapok dömpingje már-már zaklat – szavak, panelek, mantrák
Nyugtalanítóan hallom nap mint nap az odafordulás természetrajzának olcsó morál-moraját
Átokká lett asztali áldások leszűkítik az irgalmasság terét, szögletessé lesz a kerek világasztal
Megbélyegzett mások ellenségekké válnak, asztalalatti hely sem jut nekik a szegény Lázárok mellett
Fekete-fehérre meszelt lelkiismeretek önmagukat igazítják – én mindent erkölcsösen csinálok
A kenyér elég, túlságosan is, 12 bevásárlókocsinyi a maradék, s mégis éhen maradunk – mind
Ezért könyörgünk: mindennapi kíméletlenségeinket vedd el tőlünk ma

Uram, a mindennapok rutinja már-már untat – adakozás, szolidaritás, testvériség
Fesztelenül olvasom nap mint nap a hozzádfordulás természet szerinti szükségességének kliséjét
Szavammá lett szavaid átvették a szám ízét, ízetlen tréfává lett az örömhír
Címkékkel aggatok fel barátot, ellenséget, s közben halálra unom magam a jobb életre vágyás közben
Elszürkült rajongásom elnyomja lelkem ébredni akarását – én mindent szokás szerint csinálok
A kenyér elég, nagyjából, a maradék csupán a vágyakozás, s mégsem akarunk jóllakni – senki
Ezért könyörgünk: mindennapi megrögzöttségeinkből szabadíts ki minket ma

Uram, a mindennapok meglepetése már-már felemel – találkozások, érintések, (meg)érintettségek
Izgalommal fedezem fel a magamon túllátás módszertanának felszabadító törvényszerűségét
Keresetlen szavaim megtalálássá lesznek mások számára – szó(könyör)adomány tágas téren
Tükrömet ablakká pucolom, meglátom a másikat és összemosom létünk határait
Színessé lett világomban már nem vagyok szürke folt – én mindent Veled akarok csinálni
A kenyér nem kő-válasz, az el-nem-fogadás csupán a maradék, s mégsem maradunk éhen – senki
Ezért könyörgünk: mindennapi örömforrásaink láttasd meg velünk ma

Uram, a mindennapok hiánya már-már megszentel – áldásodra váró üres kezek
Remegve keresem az ételemben-életemben ittléted nem-mindennapiságának katarzisát
Hallgatásom áldássá lesz és áldásod elhallgattat, az asztalodról lehulló morzsa gazdaggá tesz
Kezeddel leveszel fejemről átkot, címet, rangot, s a másikkal egy leszek Előtted
Aranybarnává érett kalászok reménységet adnak az örökélet kenyerére – én mindent csak kapok
A kenyér nem kérdés, hanem hit, a kétkedés a megpenészedett maradék, s jóllakunk – mind
Ezért könyörgünk: mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma

Ámen

Kovács Krisztián