Különös advent. Ahogyan megszokhattuk már, évek óta valami beárnyékolja a várakozásunkat ebben az időszakban. Sok olyan negatív impulzus ért és ér bennünket, amiben az ember szíve teljesen elkedvtelenedik. Bekapcsoljuk a televízió- vagy a rádiókészüléket, és még az interneten is olyan hírekkel találkozunk, amelyek teljesen elcsüggesztenek bennünket. S ilyenkor, amikor egymással beszélgetünk ezekről a dolgokról, hogy milyen korlátozások vagy hiánycikkek vannak, továbbá a csendesedő világjárvány és a tomboló háborút hallva azzal szembesülünk nap mint nap, hogy senki sem tud igazán biztatót mondani. Olyan nehézségek közepette élünk most, amiben az ember előre nem láthat, csak reménykedhet.

Azonban a mai Igénk arra bíztat bennünket, hogy a reménységünk csakis felfelé irányuljon. Istenben bízva csendesedjünk el, tartsunk böjtöt magunkban és imádkozzunk szüntelenül. Ő elé járulva engedjük meg neki azt, hogy Ő gondoskodjon rólunk és cselekedjen bennünk, s majd általunk. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az egyszülött fiát adta, aki elhozza számunkra az igazságot, aki megigazít minket, aki helyre teszi a kicsorbult életünket, társként jön el a magányunkban, gyógyítani jön el a betegségünkben, aki az egész életünket újjá akarja, és újjá is tudja tenni.

S úgy gondolom, amikor a világ ujjong és vigadozik, akkor nekünk, keresztyéneknek térdre kell borulni, elcsendesedni és imádkozni. Hálát adni mindazért az áldásért, amelyben részesülünk nap, mint nap az Ő hatalmas kegyelme és végtelen szeretete által. Így boruljunk le imádságos szívvel a mi Megváltó Urunkhoz, hogy ebben a próbás adventi csendességünkben se hagyjon el a reménységünk és bizodalmunk, tudva azt és emlékezve arra, hogy hozzánk is elérkezik az a Feltámadott Úr Jézus, aki az örök boldogságunkat is elhozta. Ámen.

Szakadáti Károly