Magasságok és mélységek. A kettő között lavírozó élet. E kettő között élünk. Néha önfeledt boldogsággal, olykor szívet tépő, fullasztó fájdalomban, kiúttalanságban. Közben ott a kérdés, el fog múlni? Vajon meddig tart? Milyen érdekes, hogy mindkét érzésre felhangzik ugyanaz a kérdés. A boldogság óráiban halkan a háttérből hozza a szél a talán távolinak és oly idegennek tűnő hangokat. Míg a gyászban, a magányban a fájdalomban ordít, szaggat, hasít, hogy bizony elmúlik.

Mert tudjuk, egyik érzés sem tart örökké. Mert minden érzés csak egy válasz arra, ami a jelenem. Ami változó. Ami ma ilyen, holnap olyan. De egyvalaki ott van a jelenemben, és Ő állandó. Ő ott van a mélységben, ott van a magasságban. Ott van a mindent elfeledő boldogságban, és a mindent felülíró gyászban és fájdalomban. Jézus ott van abban a jelenben is, amibe talán már nem is készítünk helyet neki, és ott van akkor is, amikor a könnyek eltakarják a szemünk elől.

Jézus pontosan tudja, hogy emberileg a gyászra, a fájdalomra a válasz legtöbbször sírás és szomorúság. Hagyja, hogy megéljük a jelent, mert bárhogyan érzünk is, Ő mindennek ura. Így lehetséges, hogy boldognak nevezi a szenvedőt, a szomorkodót, a gyászolót, mert aki Jézus közelében él, aki figyel tanítására, aki hiszi az Ő megváltó erejét, az tudja, a jelent felül írja a az ígéret: az örök boldogság az Atya házában. Ámen.

Némethné Juhász Bettina