Kedves Testvéreim!

Így az adventünk kezdetén, ezen a vasárnapon sokan lehetünk vagy lehettünk együtt a gyülekezet közösségében, talán még a megterített asztalhoz is oda járultunk és éltünk a kegyelem ajándékával az úrvacsorában.

Ha mindez nem így volt, akkor is olvashattunk, hallgathattunk valamit, amelyben arról kaptunk értesülést, hogy íme, ezzel a nappal kezdődően beköszöntött az advent. Itt az évnek ez a szívmelengető, várakozással teli, szeretetben eltöltött időszaka.

Istenünk Igéje ma egy különös dologról szól. Azok a boldogok, akik lelki szegények, s indokolja is: azért, mert ők öröklik a mennyek országát. Mit is jelent szegénynek lenni? Első gondolatra valamennyiünknek az anyagi javak hiánya juthat eszébe. Ha nincs meg a mindennapi betevő, ha nehezen megy az önfenntartás, vagy ha a karácsony közeledtével az ünnepi asztal nem bővelkedik a finomabbnál finomabb fogásokban, s talán még a fa alá sem kerül számtalan ajándék, a karácsonyfa is nehezen beszerezhető…

Szeretett Testvéreim! Kálvin János reformátor a következőket írja: „… azokat nevezik szegényeknek, akikre ránehezednek az ellenükre való dolgok, és csapások sújtják őket”. Ezzel nagyon sokan tudunk azonosulni! Lehetséges, hogy a fent említett helyzetben vagyunk, vagy annak teljesen az ellenkezőjében, ám mégiscsak nehezednek ránk súlyok. A kérdés feloldása abban rejlik, hogy állunk a helyzethez. Zúgolódva, gőgösen, vagy magunkat Isten kegyelmére és irgalmára bízva?

Adventet ünneplők! Helyezzük terheinket, minden súlyunkat annak a kezébe, aki drága vérével megváltott: Jézus Krisztus értünk is átszegezett kezébe. Bízzuk napjainkat, életünk egészét az Úrra. Haladjunk Vele a várakozás napjaiban, éljük meg Vele a karácsony csodáját, és engedjük Neki, hogy kísérjen az elkövetkező esztendő viharaiban is. Énekeljük a 726. szép dicséretünket hitvallásként: A keresztet te adod, adj hozzá alázatot: hordjam olyan csendesen, mint egykor te Mesterem.

Moldován Krisztina