Rendszerüzenet
2020. április 27.

Bemutatkozik a Szarvasi Református Egyházközség

A következő napokban a Tiszántúli Református Egyházkerület kilenc egyházmegyéjéből egy-egy gyülekezet mutatkozik be, elénk tárva azt is, hogyan élik meg a jelenlegi vírushelyzetet. A Békési Református Egyházmegyéből a szarvasi  gyülekezetről kaphatunk pillanatképet  a járvány idejéről, az írásokat Pentaller Attila lelkipásztor gondozta és a gyülekezeti tagok írták.

Beköszönő

Felénk most nem lehet kirándulni. Arborétum, Mini-Magyarország makettpark, Állatpark, Látogató-központ, szárazmalom – szinte mind üres.

A templomunk is – de csak látszólag. Mert be-bejárja a gyülekezet, és ki is lép a karantén kereteiből, hogy fizikailag, vagy lélekben megérkezzék valakihez, valakikhez.

Most Önöket is meglátogatjuk. Ne ijedjenek meg, nem kell bennünket fogadni! – és csak annyira megyünk közel, amíg engednek, és csak addig maradunk, amíg úgy akarják. Ezért érkezésünket és távozásunkat is Önökre bízzuk.

Hogy ez valóban így legyen, és ne áruljunk zsákbamacskát, beköszönünk egy-egy gondolattal, és ha valamelyikre van idejük, akkor kattintsanak rá, és ha elég volt már a társalgásból, nyugodtan zárják be a dokumentumot.  

Ezzel az összeállítással csak köszönni szeretnénk egy „Áldást-békességet”, úgy, ahogy tőlünk telik: csetlőn-botlón, néha dadogva, máskor hadarva, de bízva abban, hogy Az, aki elkezdte bennünk a jó munkáját, be is fogja fejezni mindannyiunkban.

- A karantén és a gyülekezet

Talán nem is az a kérdés, hogy hogyan élünk most, a karanténban, hanem az, hogy mikén éltünk a karantén előtt? Hiszen azt visszük tovább, amit ebbe a helyzetbe hoztunk. Készek vagyunk megnézni, hogy mi van a batyunkban… Erről ITT olvashat bővebben.

- Falakhoz prédikálva

Hol a látszat és a valóság határa? Hol a láthatatlan gyülekezet?  Kijelzők és lapos TV-k mögötti lét vs. üres székek előtti igehirdetés… Erről ITT olvashat bővebben.

- Szerintük. A hangokba öltöztetett imádság…

Léteznek-e angyalok? Minden bizonnyal! Bár néha különösek a szárnyaik, melyekkel felkavarják a „vizet”, hogy ha készek vagyunk „belelépni”, gyógyulhasson az életünk (Ján 5,4): egy átsuhanó gondolat, egy szívünkbe nyilalló kérdés, egy megragadó imádság… és ha ezeket nem hessegetjük el, máris gyógyulhatunk, és együtt épülhetünk Isten hajlékává a Lélek által. (Ef 2,22)

Még csak annyit, hogy kérjük, nézzenek rá a folyamatra: Okányban valaki szívből imádkozik, valaki lelkében ez az imádság Szarvason dallamba öltözik, és másvalaki pedig képekkel adja tovább, amit az előbbiektől kapott…

Mivé lenne Isten népe, és mivé ez a világ, ha élnénk a közösség, a közös szolgálat lehetőségével – mindenki, az ajándékai szerint. Ne is mondjanak semmit – hiszen a helyes válaszhoz elég az, ha ezt így élik! Erről ITT olvashat bővebben.

- Én terveztem – Isten alakította. Böjtből böjtbe…   

Mind jó, amit Isten tészen. Mind jó. Mindig. Így jött böjtömre a böjtünk... Erről ITT olvashat bővebben.

- Közelebb…  

Ez nem NesScript! Nem instant, nem oldódik hamar, nem könnyű – súlya van. Szükséges is, mert súlya van a félelemnek, pániknak, kétségeinknek, Jézus keresztjének. Ezek súlyának felvállalása miként segít „az ismeretlen jövőtől rettegő, gyarlóan a jövőben cselekedni akaró énemet megtagadni, és a jelenben elfogadni a kegyelmet, hálát adni a csodákért…” hogy ebben rátaláljunk békességünk forrására. Őszintén Isten kereséséről… Erről ITT olvashat bővebben.

- 2in1 - Az imádság szolgálat. De mi az imaszolgálat?

Hívő emberek mindnyájan imádkozunk. Tudjuk, tesszük. Hozzá tartozik ez a hívő élethez. Olvasva a nagyheti történetet - Jézus vért verejtékezve imádkozott órákon keresztül – nem vagyok abban biztos, hogy az imáimat lehet-e IMÁDSÁGNAK nevezni… Ó, én nyomorult ember, ki szabadít meg az odaszánás nélküli imáktól? … Kérek időpontot az imaszolgálatra! Erről ITT olvashat bővebben.

- Az EGO-m születése – amikor az volt a munkám, hogy egy helyben üljek

Letöltés

Egy örökmozgó, tevékeny embernek egy helyben ülni: kegytelen büntetés. Órákig ülni: börtön, amit kiszabtak rá. Így járt Jani is. A számára nehéz keretek között azonban mégis rátalált a szabadságra. Mert ugye, nem a környezet határoz meg minket, hanem…Erről ITT olvashat bővebben.

 

- Otthon és otthonról is…

Mi lenne, ha mi is csak úgy olvasnánk biblia történeteket, és utána egy mondatban megfogalmaznánk, amit közben Istentől kaptunk. Ugye Önök is tudják: „igét-hirdetnénk”, „üzenetet adnánk tovább”, „tanúskodnánk” Istenről. Ez nagyon hasonlít ahhoz, amire Jézus hívott el. Vagy pont olyan? …  

Mert ha „olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek…” – tényleg, mi is lesz akkor? (Máté 18,3) Erről ITT olvashat bővebben.

 

- Növekedés másként

 „Mi tudjuk, hogy…!” – mondták Jézus vádlói. Ők nagyon tudták, „mire van szükségük”. Félő, ha mi is nagyon jól tudjuk „mi mindenre van szükségünk”, akkor épp azt az EGY-et veszítjük el, amire Jézus szerint szükségünk van. (Luk 10,42)

Ha félünk a megfosztatás, az elvétel időszakától, akkor képtelenek leszünk teret hagyni a gyengeségünkön keresztül megnyilvánuló isteni erőnek, a szegénységünkből másokat életető isteni gazdagság valóságának… Erről ITT olvashat bővebben.

 

- Szoktunk amőbázni

Sokan szeretnek amőbázni. Élvezetes és látványos játék. De soha nem alakul ugyanúgy a menete, és előfordul, hogy nem fér rá a lapra, „nem fér bele a keretekbe”. Ilyenkor abbahagynád, vagy alakítanál inkább a „kereteken”, hogy folytathassátok? Erről ITT olvashat bővebben.

 

- Imádkozunk

Nem csak egyénileg és közösségben imádkozunk, hanem imádságainkat meg is osztjuk egymással.

Néhányat itt olvashatnak közülük. Isten áldja meg az Önök számára is. Erről ITT olvashat bővebben.