Húsvét utáni felismerések - Igemagyarázat imádságokkal

Előima:

Teremtő Istenünk! - Hisszük és valljuk, hogy Tiéd az a mindenható és mindenütt jelenlévő erő, amellyel a mennyet és a földet, minden teremtménnyel együtt szilárdan kézben tartod, és úgy igazgatod, hogy eső és szárazság, termő és terméketlen idők, étel és ital, egészség és betegség, gazdagság és szegénység nem véletlenségből, hanem a Te hűséges atyai kezedből származik. Dicsőség ezért Neked!

     Hálás a szívünk, hogy sorsunk és mindennapjaink, a számunkra kifürkészhetetlen események is előtted történnek. Biztonságot jelent nekünk, hogy aggódásunk és félelmeink nem ragadnak át terád, hanem te ezek fölött is uralkodsz és jóakaratodat kiterjeszted ránk.

    Gyógyító Krisztusunk! Hozzád hajt a félelem, a járvány miatti aggodalom. Szilárdíts is meg minket, mert ránk tört a láthatatlan vírus, ami nemzeteket igáz le, tudományt kényszerít térdre, elveszi tőlünk a munkát, a levegőt és mérgezi a létünket. Szedi sorba áldozatait világszerte és itthon is.

     Urunk, megvalljuk és bocsánatodat kérjük, mert mi emberek magunknak kerestük a bajt. Belénk hasít, hogy nem egyéb történt, csak bűneink büntetése ért utol minket. Érezzük, hogy nagyra törésünk, akarnokságunk, istenkedésünk termését aratjuk. Életünk fonákságait magunknak köszönhetjük, Urunk, irgalmazz, és bocsáss meg nekünk!

     Állj az élet oldalára és gyógyítsd Urunk életszemléletünket és juttass igaz önvizsgálatra. Szólj hozzánk most is igédből, Szentlelked által, ámen.

Textus: Jn 21,17 és 1Jn 3,20

Jézus „Harmadszor is szólt hozzá: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én juhaimat! (Jn 21,17)

„…bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud.” (1Jn 3,20)

Keresztyén Testvéreim!

Már a reformátoraink is szabályszerűséget láttak abban, hogy a teljes Szentírás igéi magyarázzák, igazolják és erősítik egymást. Egymásra találnak az üzenetek és összecsengenek.

A szavak egymásra találásának öröme töltött el, amikor rányílt a szemem arra, hogy Péter története szemlélteti a János első leveléből megszólaló tételt és ez a tételmondat segít eligazodni a húsvét után, a Tibériás tengernél lejátszódott Jézus-jelenés érzelmekkel teli hullámzása között.

Ebből a két igéből három felismerés született bennem: 

Az első felismerés az, hogy Péter vádlott és vádló egyszerre. Péter történeténél láthatjuk, hogy mi történik ott, ahol elkezd vádolni, elítélni a saját szívünk. Kell-e annál nagyobb önvád, ítéletmondás, lelkiismeret furdalás, mint a Péteré?! Amikor megtörtént, hogy harmadszor is elárulta Jézust a szolgáló kérdéseikor, a szíve máris elítélte. A maga hibájából jött egy nap az életében, amikor úgy érezte: alkalmatlan a Krisztus Király soraiban való szolgálatra és alkalmatlan az emberhalászatra. Marja belül a szégyen. Vitában áll önmagával. Érvek mérkőznek meg egymással a gondolataiban: 

- Egyrészt azt mondja: „Én a legtovább merészkedtem”, másrészt azonnal cáfolja önmagát: „De hiú voltál, hős és nagy akartál lenni Péter.”

- Egyik fele állítja: „Hiszen Krisztusért tettem”, a másik figyelmezteti: „De hátsó szándékaid voltak, mert hajtott a kíváncsiság”.

- Egyfelől elismeri: „Valóban, hibáztam”, de a másik fele leinti: „Nem-nem, Péter: megbocsáthatatlan bűnt követtél el”.

Ez a belső feszültség odavezetett Péternél, hogy kilépett a szolgálatból. Lefokozta magát. Ahogyan a lefokozott katonatisztről szokták letépni a rangjelzést, úgy tépi le magáról Péter is a korábban, Krisztustól kapott „előléptetés” jeleit.

Az első csodálatos halfogásnál Jézus „előléptette” őt halászból emberek halászává, Simonból Péterré formálta, és felvezette őt a vidéki Galileából a fővárosba, Jeruzsálembe.

Péter azonban mindent visszaad: visszamegy halászni, újra Simonnak tekinti magát (Jézus is így szólítja: Simon, Jóna fia), és önkéntes száműzetésbe vonul vissza Galileába. Visszamegy a régi életébe és belemenekül a munkába. Lelki görcse a saját szívéből is kiszorítja. Ördögi ez a belehajszolás az önvád rengetegébe.

A Gonosz nagy trükkje, hogy nem elégszik meg a Péter háromszori tagadásával, hanem még fokozza a belső örvényt. Az ítéletet, ami egyedül Istennek van fenntartva, elkezdi bitorolni: önbíráskodásba hajszolja a szíve.

Az önbíráskodó szív deformál, eltorzít. Bennünket is hányszor tesz egy személyben vádlottá és vádlóvá. Szinte kettészakítja a lényünket, hasadttá teszi a személyiségünket: velünk foglaltatja el Istennek, ítélő bíránknak a helyét. Becsap és súgja: tied az utolsó szó önmagad felett; ha te elítéled magad, akkor még az Isten sem menthet fel.

Ilyenkor válunk süketté meghallani, hogy megbocsáttattak a te bűneid. Ilyenkor lehetetlen elfogadni, hogy a Krisztus „elvégeztetett”-kiáltásába még az én ügyem, az én gondom-kínom-jajjom is belefér. Pedig beleférne!

Az ilyen mélypontokon életmentő a Jézus utánunk nyúló keze, mellénk állása, megszólító szava és közelítése, amely azt tanúsítja: az Isten mégis nagyobb a mi szívünknél!

Ez a második felismerés: az embernek rá kell döbbennie, hogy Isten nagyobb a mi szívünknél.

Péter életében emiatt törvényszerűen jött egy újabb nap, amikor életének Ura háromszorosan erősíti meg a küldetését: legeltesd az enyéimet! Péter életének nagy fordulópontja ez, ahol végleg elhagy valamit, ami eddig mindig csak bajt okozott neki. Péter alapvető tulajdonsága volt, hogy mindig fölfelé licitált. Még Nagycsütörtökön éjjel is ágált az Olajfák hegyén: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is benned, én soha.” „Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg.” (Mt 26,33)

Érdemes figyelni erre a fölfelé licitáló hajlamra, amely általános emberi kísértésünk. Egy mindig többet mondó és többet mutató gondolkodásmód vesz körül bennünket: hajlamosak vagyunk többet mutatni annál, mint amik, és akik vagyunk. A kozmetikázott statisztikák és gazdasági mutatók világában elég nehéz eligazodni; és vannak olyanok, akik csak „legekben” tudnak gondolkodni, és így a fellegekben járnak… Ismerünk olyanokat, akik magukról is mindig jobb képet szeretnek festeni. Aki a legek világában él, abban hamar megszületik az önelégültség. Így járt most a mi világunk is, amelyikben eluralkodott a hamis biztonságérzet. Innen viszont nehéz meghallani az alázatra hívást, a bűnbánatra szólítást és a bűnbocsátó szót. Fordulóponthoz jutottunk, mint Péter apostol a húsvét utáni halászatánál, ahol vége lett fölfelé licitáló énjének. Válsághelyzetünk önvizsgálatra hív bennünket is.

Péter életének nagy fordulópontja az, hogy alázatosan lefelé licitáló lesz. A párbeszéd mélyrétegeiben nyer ez bizonyítást. Péter alázatot kell tanuljon a mélységben.

Jézus kétszer is a Péter régi énje szerint kérdezi a mindig túlteljesíteni, hősködni akarótól: „Simon, szeretsz-e engem azzal az isteni, agapé-szeretettel, amely tőlem, a Krisztustól telhető szeretet?” És Péter kétszer is igen szerényen, önkritikusan kénytelen azt válaszolni: „Uram, én csak a tőlem, embertől telhető szeretettel tudlak szeretni.”

A harmadik kérdésnél Jézus kimondhatatlan tapintattal átveszi a Péter válaszának kifejezésmódját, mintha azt mondaná: „Jól van Péter, értelek: nem kívánok többet tőled, mint amiről magad is úgy hiszed, hogy telik tőled.”

Vagyis: Jézus elfogadja azt, ami tőlünk telik. Nem követel többet, mint amire képesek vagyunk, de azt igen, és attól kevesebbel nem éri be.

Ennek felismerése formálja át Pétert, és mondatja ki vele: Uram, te mindent tudsz.

E nélkül az átformáló felismerés nélkül nincs hit. Péter ekkor jön rá, hogy az Isten nagyobb az ő önbíráskodó szívénél. Ez a kezdet: az Isten nagyobb voltának felismerése. Isten nagyobb a mi szűkre szabott gondolatainknál, illetéktelen ítéleteinknél, elszakító kételyeinknél, nagyobb a lelkiismeret furdalásunknál, szűkkeblűségünknél, felsrófolt önbecsülésünknél, nagyobb a mindent eltorzító demagógiától. Isten – mindent tud.

Amikor Péter erre rájön, akkor egy újabb felismerést fogalmaz meg, ami ma a harmadik üzenet. Péter szava itt csendül össze János apostol üzenetével: Uram, te mindent tudsz – mondja Péter, Isten mindent tud, állítja János apostol. Isten lát minden folyamatot, átlát kapcsolatrendszereket, megért szövevényes gondolatokat. Isten tudása sokkal több, mint csak látás, több mint ismeret. Több mint az emberi mindent tudások, több mint az adatbankok adathalmaza és más, mint az emberi tudás kategóriái.

Az emberi mindent tudni akarásnak különböző indítékai vannak.

Egészen egyszerű indíték a kíváncsiság. Ebben nincs tisztelet, sem szemérem. Erőszakosan működik. Behatol a mások személyes életébe, pletyka szinten hurcol meg embereket. Lemezteleníti a szerencsétlenséget, kineveti a fájdalmat és gyengeségnek látja a szeretetet. A szenzáció piacán éli világát. János apostol nem ilyen tudásra gondol és Jézus sem a kíváncsiság szintjén érdeklődött Péter iránt.

A tudásra törekvés egy másik indítéka a könyörtelen igazságkeresés. Úgy akarja látni a dolgokat, ahogy vannak. Tényeket és következményeket, okokat és törvényeket keres, és közben általánosít. Százalékban és arányban gondolkodik, még éjjel is grafikonokkal álmodik. Tárgyilagosan hűvös, hideg-rideg tudás ez. Száraz dolog.

Van azonban egy harmadik tudás-fajta is: a szeretettel összekötött tudás. Ez tisztelettudó és jóságos. Sugárzik belőle a tapintat, a megértés. Nemcsak néz, hanem lát is. Ilyen tudása van barátnak a barátjáról, szerelmesnek a szerelmeséről, szülőnek a gyermekéről. Aki így ismer, az nem hűvös távolból nézi a másikat, hanem melléje szegődik. Nemcsak annyit tud, hogy vagyok én, és vannak mások, hanem létezik számára az, hogy mi ketten vagy többen együtt! A te ügyed az enyém is! Ilyen fajta az a tudás, amellyel Isten ismer minket. Ilyen fajta az a tudás, amellyel a feltámadott Jézus keresi meg Pétert a tónál. Felveszi ügyét, oldódást ad és megoldást hoz.

Így ismer bennünket és így tud rólunk is a mi Urunk. A vádaktól gyötört embert csak ez a tudás mentheti meg. Az az örömüzenet, hogy Isten mindent tudása nem nyomasztó a számomra.

Ha az emberek közül valaki mindent tud rólam, akkor a rólam szerzett információval árthat nekem, manipulálhat, őrületbe kergethet, ellenem lehet. Isten mindent tudása értem van. Így tudja szétszálazni az összekuszálódott szálakat, kiegyenesíteni elhajlásaimat, tud csöndet adni, világosságot gyújtani, bizalmas közelséget biztosítani.

Isten tudása nagyobb a mi nyugtalan szívünknél, amit oly sok minden nyomaszt: gyász, betegség, kudarc, magány csőd, csalódás...

Isten szíve tud valami olyat, amit senki más nem. Azért tágas, kényelmes az Atya szíve, mert ez a szív áldozatot hozott, sőt áldozattá vált. Isten szíve a megváltani tudás képességével bíró szív. Ezért nagyobb a Péter szívénél és mindannyiunk jó szívénél. A mi szívünk elítél, az Isten szíve szeret. Mi lefokozzuk magunkat és kesergünk, Ő magához ölel és kegyelmet ad. Mi többet mondunk tudatlanul, Ő viszont teljes körű tudással rendelkezik mindenről és mindenkiről.

Ebben a veszélyhelyzetben, ami sok bizonytalansággal jár, az a mi biztonságunk, hogy Isten mindent tud. Rólunk is teljeskörű ismerete van! Ha nyugtalanít a szíved, ha vádol és elítél, ha nincsenek rendben a dolgaid, ha semmi sem úgy van, ahogyan lennie kellene, ha rád nehezednek életed elvétett döntései, akkor gondolj arra: Isten tud azokról, és Ő azoknál sokkalta nagyobb! Ő még azokat is uralja! Örök szeretetébe a te gondjaid is beleférnek és mindannyiunk terhét elbírja. A kérdés ma sem az, hogy Ő szeret-e, tud-e rólad, hanem az, hogy te szereted-e Őt? Téged kérdez ma: Szeretsz-e engem, ahogy tőled telik?

Boldog vagy, ha a te válaszod és a te törekvésed is az, ami a Péter válaszát szülte: „Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged.” Ámen.

Imádkozzunk:

Urunk, szeretetünket hiába szépítgetjük jelzőkkel, szóvirágokkal: téged nem csaphatunk be. Kitárjuk előtted szívünket, olvasd ki belőle vallomásaink igazságát.

Atyánk! Köszönjük, hogy Te rólunk is mindent tudsz. Ismered életvonalunkat, látod, hogy nekünk is a Te szeretettel összekötött tudásodra van szükségünk. Te, aki a legnagyobb vádat elvetted rólunk Fiad feláldozásával, oldd fel lelki görcseinket, és oldd meg gondjainkat, vedd fel ügyünket a kezedbe.

Ahogy utána mentél Péternek, úgy állj meg mellettük Urunk.

Adj vigasztalást a gyászolóknak, a veszteseknek! Türelmet és életerőt kérünk Tőled a járványban megfertőződötteknek.

Bölcsességedet kérjük az orvosoknak és kutatóknak, ápolóknak és ápoltaknak. Napjaink telve vannak bizonytalansággal és kétségeskedéssel: ne hagyj el minket!

Oltalmazd az önkénteseket és az ellátásunkat biztosító, segítő szolgálattevőket.

Gerjeszd fel bennünk az egymás iránti segítőkészséget és felelősségérzetet. Óvj meg minket könnyelműségtől és irgalmatlanságtól. Könyörülj rajtunk Istenünk és segíts meg bennünket!

Kérünk, szabadítsd meg sötét gondolatoktól a reményteleneket, a szegényeket, hogy elhiggyük: a Te szíved nagyobb minden helyzetünknél, és Te tudsz és akarsz segíteni. Légy ott életünk terein és otthonunk felett, iskolák és kórházak, üzletek és hivatalok felett, földjeink felett és határon túli testvéreink útjai és jövendője felett. Ne ránk nézz Atyánk, hanem Fiadra tekints, és áldj meg minket Őérette, az Ő nevében kérünk: Ámen.