Rendszerüzenet
2020. április 11.

A húsvét életalakító hatása

Dr. Fekete Károly püspök rovata. 

Kiüresedő, elvilágiasodástól fenyegetett húsvétjaink miatt különösen is szükségünk van a feltámadáshit új életet támasztó erejére, és életalakító hatására.  

Mi ennek a történetnek a lényege? Az, hogy „Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint…” (1Kor 15,3b-4) és több tanú vallomása szerint is megjelent tanítványainak és másoknak is. Nem csupán gyalázatos emberi közreműködéssel elszenvedte a kereszthalált. Nem csak úgy tűnt, mintha meghalt volna, hanem az eltemettetésig vállalta az emberi sorsot. A neves svájci lelkész-költő, Kurt Marti írja Az üres sír című versében: „A legmélyebbre az a sír nyúlik, amely a halált temette el, így sokkal nagyobb az élet előnye”. Vagyis Isten nem dacból keltette életre Fiát, hogy visszavágjon, hanem az élet előnyének megnövelése miatt. Akkor támad fel a feltámadáshit bennünk igazán, amikor felfedezzük a saját életünkben, hogy mit meg nem tett Isten a mi életünk előnyszerzése, helyzetbe hozása, meghosszabbítása, előnyössé tétele érdekében.

Jézus Krisztus értünk vállalta a szenvedést és miattunk áldozta fel önmagát. Vagyis minden rosszra hajlásunk ellenére rólunk szól a húsvéti megváltástörténet. Az ünnep nem csak vádol minket, embereket a Krisztus keresztre feszítése miatt, hanem Isten bennünket a Krisztus feltámasztásával a húsvéti események kedvezményezettjeivé tesz: előnyben részesíti az életet. Húsvét óta sokkal nagyobb az élet előnye a halállal szemben, mint ahogyan azt mi el tudnánk képzelni.

A húsvéthoz vezető út stációi embertelenek voltak. Ott kezdenek emberivé válni, amikor feltűnnek a húsvéti történetben a Krisztus szemtanúi. A húsvéti csoda meghökkentő isteni stációkat eredményezett az életükben. Emberarcok tűnnek fel, akikben a Krisztusjelenés feltámasztotta a feltámadáshitet, és csodálkozva kiáltották-harsogták-ünnepelték: „Krisztus feltámadott! – Bizonnyal feltámadott!”

Akinek az életében megjelenik a feltámadáshit, annak ma is átrendeződik az élete. A feltámadáshit életet gyógyító erővé lesz, mert felismerteti, hogy a feltámadás az élet rehabilitálása, és az emberi élet végessége csakis a feltámadás által lehet örök életté.

Jézus Krisztus halála és feltámadása kapcsán Isten is átértékelte a maga emberhez fűződő viszonyát: Fiában, Jézus Krisztusban új szövetséget kötött velünk.

Ez az Isten részéről megtörtént átértékelés sürget bennünket is. Életfolytatásunk, ilyen-olyan hitünk, lanyha érzésvilágunk, megfáradt szeretetünk revíziója elkerülhetetlen. A húsvéti evangéliummal való feltöltekezés feltámasztja a hagyomány, az evangélium, az igehirdetés, a Krisztus történetével való találkozás átértékelését. A hagyomány nem maradhat ósdi kolonc, hanem dinamizáló, újraéledő és használható hozomány lesz. Az evangélium régi eseménye személyesen beteljesedő történéssé válik. Az igehirdetésből megelevenítő Ige terem. A Krisztus-esemény nem tragikus Jézus-történet marad, hanem emberiségtörténeti és üdvtörténeti csúcsponttá válik. A hit nem misztikus fantáziálás, hanem bizalmas kapcsolat lesz az élet Gazdájával.

Emiatt az átértékelődés miatt érdemes nem csak emlékezni és emlékeztetni a húsvéti örömhírre, a feltámadás üzenetére, hanem érdemes meg is élni annak életet átalakító hatását! Áldott Ünnepet kívánok minden kedves Olvasónak!