Vigyázz és buzdíts!

Istenközelben és nehéz időben, mint most is, az egyszerű és természetes dolgok is magasabb értelmet találnak. Hangsúlyosabbá váltak számomra az elmúlt napokban a telefonbeszélgetéseim végén a búcsúzáskor elhangzó, elmaradhatatlan szavak: „Vigyázz magadra!” „Vigyázzon magára!” „Vigyázzatok egymásra!”

Egyszer sem tűnt formálisnak, hanem az őszinte felelősség hangján szólt a szópár. Figyelmeztetés a szaporodó óvintézkedések napjaiban. Felhívás az elővigyázatosságra. Határozott intésként hangzott hatékony víruskerülésre. A kikívánkozó féltés megnyilvánulása volt, amit komolyan kell venni.

Ebben a kiismerhetetlen helyzetben az apostoli ige hangszíne is fényesebben szólalt meg számomra az első keresztyének idejéből: „Vigyázzatok, testvéreim, senki ne szakadjon el közületek az élő Istentől hitetlen és gonosz szívvel. Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy a bűn csábítása közületek senkit meg ne keményítsen.” (Zsid 3,12-13)

Két veszélyre hívja fel a figyelmünket a Zsidókhoz írt levél két verse.

Az egyik, hogy vészhelyzetben a keresztyén embert is fenyegeti a hitetlenség veszedelme. Ha jönnek a nehézségek, a bajok, a veszélyhelyzetek, az érthetetlen krízisek, akkor nehezebb Istennel lépést tartani. Tolakodnak a „miértek”, a vádaskodó kérdések és a bűnbakkeresések. Elkezd az ember hitetlenkedni, kétségbe vonjuk a gondviselést, megbillen a hűségünk. Már nem tudjuk fenntartás nélkül követni, hogy mit is akar Isten és mi a terve velünk? Meg mi a szándéka ezzel a beteg és betegséget terjesztő világgal?  

Ezért felharsan a szó: Vigyázzatok, hogy senki el ne szakadjon az élő Istentől! Ugyanis ma is nagy a leszakadásveszély. Az életünk törékenysége és kiszolgáltatottsága közben naponta meg kell küzdenünk erőkkel, amelyek el akarnak tántorítani a Krisztuskövetés útjáról. Kívülről, látszólag még sok minden működik, láthatatlan a fertőzés, érezzük az ízeket, szagokat, tavaszias az idő. Nincs kézfogás, de végezzük a dolgunkat, főleg otthon, és telefonon, meg interneten.    

Belülről viszont testet-lelket kimerítő, idegfeszültséges élet terhel bennünket. Minden és mindenki gyanús. Bizonytalan a közeljövő, ami miatt lelki állóképességünk könnyebben megroggyanhat. Ezért vigyázzatok, óvakodjatok, hogy ebben a helyzetben el ne szakadjatok Istentől!

Fel ne adjátok az Istennel való lépéstartás lehetőségét, mert a leszakadásveszély mellett van egy a másik fenyegető veszély: a megkeményedés veszélye. A csalódottság, a magunkra maradás, a rászedettség érzése Isten iránti vádat okozhat. Az önigazolás, a másokat okolás falakat emel Isten és magunk közé. Vigyázzunk arra, hogy el ne veszítsük az érzékenységünket Isten Lelkének érintése iránt, mert a megcsontosodás, a megkövülés halálos betegsége a keresztyén ember életének. Hogyan védekezhetünk ez ellen?

Úgy, hogy komolyan vesszük a bíztatást: „Buzdítsátok egymást – amíg tart a ma!” Buzdítsátok egymást, hogy így kapjon értelmet a jelenidő. A demagógia hatásos ellenszere a kitartó buzdítás. Az Újszövetség nyelvén gazdagabb ez a kifejezés, mint ahogy az első hallásra magyarul hangzik. A Jézus által küldött Paraklétosz, a Vigasztaló, a Pártfogó Lélek feladatkörét jelölő szó áll itt (görögül: parakaleó), amiből a buzdítás tartalmát így lehet visszaadni: intsd a tévelygőt, bátorítsd a csüggedőt, figyelmeztesd a feledékenyt, biztasd a bátortalankodót, vigasztald a bánatost, támogasd és állj mellé annak, aki legszívesebben odadobná a gyeplőt a lovak közé. Ez mind benne van ebben az egy szóban: buzdíts.

Mindennapos feladatunk, hogy felelősséggel tartozunk egymásért. A rendelkezésre álló idő azonban nem végtelen, és a MÁ-nak vége lesz.

A keresztyén buzdítás hangja nem hallgathat el ma sem. Miről ismerhető meg a keresztyén buzdítás? Nem vezényszavakat ad, nemcsak lelkesít vagy fanatizál, főképpen nem uszít, hanem buzdít, azaz követi a Pártfogó Lélek vigasztaló szolgálatát. Nélkülözhetetlen ez a buzdítás, ami nem fennhéjázás, kioktatás és nem is meghunnyászkodás vagy kincstári optimizmus.

Egyszerűen annak az örömhírnek a hirdetése és megélése, amit Jézus Krisztus így mondott: „Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20b).

A Krisztus jelenléte miatt a ma ajándék a számunkra, mert részesedhetünk a Krisztusból. A ma küzdelmeihez, a feladatokhoz a bennünket bátorító-buzdító Krisztus adja az erőt.

A Jézus Krisztushoz tartozás hátországot és támaszpontot jelent, ahonnan újra és újra megerősödve indulhatunk el végezni a feladatainkat és felvértezetten bocsátkozhatunk harcba mindenféle életellenes erővel és ellenséggel.

A Krisztus közelsége segít a lépés­felvételben, ha lemaradtunk; Nála van a töredelem helye, ha keményszívűekké váltunk. A Krisztus jelenléte tesz önkéntes feladat­vállalóvá. Krisztus állítja helyre azt a bizalmi alapot, ami táplálja a hitünket.

„Vigyázzatok, testvéreim, senki ne szakadjon el közületek az élő Istentől hitetlen és gonosz szívvel. Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy a bűn csábítása közületek senkit meg ne keményítsen.” (Zsid 3,12-13) Ámen.

Imádság:

Élő Istenünk!

Juttasd eszünkbe, hogy a demagógia és a gonosz csábítás hatásos ellenszere a kitartó buzdítás, amely számunkra is nélkülözhetetlen. Elég volt már az elsorvasztó, kikészítő szavakból: a fennhéjázásból, a kioktatásból, de a meghunnyászkodásból és a kincstári optimizmusból is. Juttasd eszünkbe: „Ha botlanak a gyöngék, segítsen az erős.” Urunk, a mi erős Krisztusunkba kapaszkodva kérünk, szilárdítsd meg lépteinket a nekünk kiszabott kegyelmi időben, hogy új erőre kapjunk.

Élő Istenünk!

Hisszük, hogy Jézus Krisztus vezetésével eljutunk a keményszívűségből a töredelmes bűnbánatig, és az Ő érdeméért megbocsátásra találunk Nálad. 

Hisszük, hogy Jézus Krisztus vezetésével leküzdjük lemaradásunkat és vele haladhatunk előre a hit, a reménység és a szeretet útján.

Hisszük, hogy Jézus Krisztus vezetésével eljutunk a Mennyek Országába, ahol nem lesz sem könny, sem halál, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom. Dicsőség ezért Neked! Ámen.