Rendszerüzenet
2020. március 22.

Vigyázz és buzdíts!

Dr. Fekete Károly püspök rovata.

Istenközelben és nehéz időben, mint most is, az egyszerű és természetes dolgok is magasabb értelmet találnak. Hangsúlyosabbá váltak számomra az elmúlt napokban a telefonbeszélgetéseim végén a búcsúzáskor elhangzó, elmaradhatatlan szavak: „Vigyázz magadra!” „Vigyázzon magára!” „Vigyázzatok egymásra!”

Egyszer sem tűnt formálisnak, hanem az őszinte felelősség hangján szólt a szópár. Figyelmeztetés a szaporodó óvintézkedések napjaiban. Felhívás az elővigyázatosságra. Határozott intésként hangzott hatékony víruskerülésre. A kikívánkozó féltés megnyilvánulása volt, amit komolyan kell venni.

Ebben a kiismerhetetlen helyzetben az apostoli ige hangszíne is fényesebben szólalt meg számomra az első keresztyének idejéből: „Vigyázzatok, testvéreim, senki ne szakadjon el közületek az élő Istentől hitetlen és gonosz szívvel. Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy a bűn csábítása közületek senkit meg ne keményítsen.” (Zsid 3,12-13)

Két veszélyre hívja fel a figyelmünket a Zsidókhoz írt levél két verse.

Az egyik, hogy vészhelyzetben a keresztyén embert is fenyegeti a hitetlenség veszedelme. Ha jönnek a nehézségek, a bajok, a veszélyhelyzetek, az érthetetlen krízisek, akkor nehezebb Istennel lépést tartani. Tolakodnak a „miértek”, a vádaskodó kérdések és a bűnbakkeresések. Elkezd az ember hitetlenkedni, kétségbe vonjuk a gondviselést, megbillen a hűségünk. Már nem tudjuk fenntartás nélkül követni, hogy mit is akar Isten és mi a terve velünk? Meg mi a szándéka ezzel a beteg és betegséget terjesztő világgal?  

Ezért felharsan a szó: Vigyázzatok, hogy senki el ne szakadjon az élő Istentől! Ugyanis ma is nagy a leszakadásveszély. Az életünk törékenysége és kiszolgáltatottsága közben naponta meg kell küzdenünk erőkkel, amelyek el akarnak tántorítani a Krisztuskövetés útjáról. Kívülről, látszólag még sok minden működik, láthatatlan a fertőzés, érezzük az ízeket, szagokat, tavaszias az idő. Nincs kézfogás, de végezzük a dolgunkat, főleg otthon, és telefonon, meg interneten.    

Belülről viszont testet-lelket kimerítő, idegfeszültséges élet terhel bennünket. Minden és mindenki gyanús. Bizonytalan a közeljövő, ami miatt lelki állóképességünk könnyebben megroggyanhat. Ezért vigyázzatok, óvakodjatok, hogy ebben a helyzetben el ne szakadjatok Istentől!

Fel ne adjátok az Istennel való lépéstartás lehetőségét, mert a leszakadásveszély mellett van egy a másik fenyegető veszély: a megkeményedés veszélye. A csalódottság, a magunkra maradás, a rászedettség érzése Isten iránti vádat okozhat. Az önigazolás, a másokat okolás falakat emel Isten és magunk közé. Vigyázzunk arra, hogy el ne veszítsük az érzékenységünket Isten Lelkének érintése iránt, mert a megcsontosodás, a megkövülés halálos betegsége a keresztyén ember életének. Hogyan védekezhetünk ez ellen?

Úgy, hogy komolyan vesszük a bíztatást: „Buzdítsátok egymást amíg tart a ma!” Buzdítsátok egymást, hogy így kapjon értelmet a jelenidő. A demagógia hatásos ellenszere a kitartó buzdítás. Az Újszövetség nyelvén gazdagabb ez a kifejezés, mint ahogy az első hallásra magyarul hangzik. A Jézus által küldött Paraklétosz, a Vigasztaló, a Pártfogó Lélek feladatkörét jelölő szó áll itt (görögül: parakaleó), amiből a buzdítás tartalmát így lehet visszaadni: intsd a tévelygőt, bátorítsd a csüggedőt, figyelmeztesd a feledékenyt, biztasd a bátortalankodót, vigasztald a bánatost, támogasd és állj mellé annak, aki legszívesebben odadobná a gyeplőt a lovak közé. Ez mind benne van ebben az egy szóban: buzdíts.

Mindennapos feladatunk, hogy felelősséggel tartozunk egymásért. A rendelkezésre álló idő azonban nem végtelen, és a MÁ-nak vége lesz.

A keresztyén buzdítás hangja nem hallgathat el ma sem. Miről ismerhető meg a keresztyén buzdítás? Nem vezényszavakat ad, nemcsak lelkesít vagy fanatizál, főképpen nem uszít, hanem buzdít, azaz követi a Pártfogó Lélek vigasztaló szolgálatát. Nélkülözhetetlen ez a buzdítás, ami nem fennhéjázás, kioktatás és nem is meghunnyászkodás vagy kincstári optimizmus.

Egyszerűen annak az örömhírnek a hirdetése és megélése, amit Jézus Krisztus így mondott: „Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20b).

A Krisztus jelenléte miatt a ma ajándék a számunkra, mert részesedhetünk a Krisztusból. A ma küzdelmeihez, a feladatokhoz a bennünket bátorító-buzdító Krisztus adja az erőt.

A Jézus Krisztushoz tartozás hátországot és támaszpontot jelent, ahonnan újra és újra megerősödve indulhatunk el végezni a feladatainkat és felvértezetten bocsátkozhatunk harcba mindenféle életellenes erővel és ellenséggel.

A Krisztus közelsége segít a lépés­felvételben, ha lemaradtunk; Nála van a töredelem helye, ha keményszívűekké váltunk. A Krisztus jelenléte tesz önkéntes feladat­vállalóvá. Krisztus állítja helyre azt a bizalmi alapot, ami táplálja a hitünket.

„Vigyázzatok, testvéreim, senki ne szakadjon el közületek az élő Istentől hitetlen és gonosz szívvel. Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy a bűn csábítása közületek senkit meg ne keményítsen.” (Zsid 3,12-13) Ámen.

Imádság:

Élő Istenünk!

Juttasd eszünkbe, hogy a demagógia és a gonosz csábítás hatásos ellenszere a kitartó buzdítás, amely számunkra is nélkülözhetetlen. Elég volt már az elsorvasztó, kikészítő szavakból: a fennhéjázásból, a kioktatásból, de a meghunnyászkodásból és a kincstári optimizmusból is. Juttasd eszünkbe: „Ha botlanak a gyöngék, segítsen az erős.” Urunk, a mi erős Krisztusunkba kapaszkodva kérünk, szilárdítsd meg lépteinket a nekünk kiszabott kegyelmi időben, hogy új erőre kapjunk.

Élő Istenünk!

Hisszük, hogy Jézus Krisztus vezetésével eljutunk a keményszívűségből a töredelmes bűnbánatig, és az Ő érdeméért megbocsátásra találunk Nálad. 

Hisszük, hogy Jézus Krisztus vezetésével leküzdjük lemaradásunkat és vele haladhatunk előre a hit, a reménység és a szeretet útján.

Hisszük, hogy Jézus Krisztus vezetésével eljutunk a Mennyek Országába, ahol nem lesz sem könny, sem halál, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom. Dicsőség ezért Neked! Ámen.