2024. április 6-án immáron hatodik alkalommal rendezték meg a békési egyházmegyei női találkozót, ezúttal Körösladányban. A helyszínválasztás nem a véletlen műve volt, hiszen ebben a gyülekezetben 2023 őszén alakult meg a Nőszövetség, tagjai oly lelkesen szolgálnak együtt, hogy örömmel vállalták a házigazda szerepét. Dr. Koncz-Vágási Katalin lelkipásztor beszámolója.
A Tiszántúli Református Egyházkerületi Nőszövetség Elnöksége várja a jelentkezőket a 28. alkalommal megrendezésre kerülő Bibliaiskolára. A program 2024. április 11-től április 14-ig tart a berekfürdői Megbékélés Házában.
2023 őszén alakult meg a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Nőszövetsége. A szervezet 2024 februárjában megtartotta első találkozóját a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban. Nagyné Mudra Mónika elnök a következőképpen mutatta be a szervezetet.
Debrecenben a Görögkatolikus Metropólia adott otthont a nők ökumenikus világimanapjának 2024-ben. A március 1-i alkalomra különböző felekezetekből sokan megjelentek a felújított épület impozáns átriumában.
A Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetsége 2024. február 24-én Debrecenben, a Református Kollégium Dísztermében tartotta küldötti közgyűlését. Az alkalom során megválasztották a szövetség tisztségviselőit.
Az idén is március első péntekén, 2024. március 1-jén kerül megrendezésre az Ökumenikus Világimanap, amelyet 1920 óta tartanak meg. Magyarországon 1985 óta csatlakoztak a nőszövetségek az imanaphoz. Ebben az évben az imanap anyagát a palesztín keresztény nők állították össze.
Meghitt alkalomra került sor 2023. december 3-án, advent első vasárnapján a debreceni Kistemplomban. Ezen a napon, csakúgy mint itt is, a Kárpát-medence számos pontján csatlakoztak közösségek a Református Nőszövetség imanapjához. A 18. alkalommal életre hívott program témája ez volt: „Kincseink, értékeink”.
„Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is!” Pál apostol Timóteushoz írt első levele negyedik részének 16. verse volt a konferencia vezérigéje.
2023. november 9–12. között Berekfürdőn rendezték meg a találkozót.