Csendesség

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének gondolatai a reformáció kezdetének 506. évfordulója kapcsán.

„Áldott az a kenyér, amelyik találkozik a Jézus kezével és indulatával” – Fekete Károly tiszántúli püspök gondolatai az újkenyér ünnepére.

„Milyen kenyér kell? Ami az áldás, gondviselés íze és jele? Ami keserűvé válik a szájban, mert békétlenség, megpróbáltatás hamujával fűszerezett? Ami megelégedettség és jó helyen állás falatja?” – Kocsis Áron hajdúnánási lelkipásztor, a Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium hitéleti-igazgatóhelyettesének gondolatai a mindennapi kenyér valóságáról. Az új kenyér ünnepére készülő sorozatunk következő része.

„A kenyér nem kő-válasz, az el-nem-fogadás csupán a maradék, s mégsem maradunk éhen – senki” – Kovács Krisztián lelkipásztor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanárának imádság-költeménye a mindennapokról, a betevő falatról és háláról. Az új kenyér ünnepére készülő sorozatunk első része.

Pünkösd ünnepe azt üzeni, hogy az egyház Ura nem magányos keresztyéneket akar maga mellett tudni. Krisztus Lelke betagol a gyülekezet közösségébe. Az egyház ideje a végidőkig tart, és ez a Krisztushoz kötöttség korszaka. Az egyház létmódja a gyülekezet, a közösség megtapasztalásának a helye. Így részesedik Krisztusban és az Ő jótéteményeiben, irányításában országa szolgálatára. Megjelenési formája az istentisztelet, ahol megszólal a nyilvános hitvallástétel énekben, imádságban, igehirdetésben és tanúságban, ahogy az az első gyülekezetben is volt:

A mennybemenetel ünnepe az üdvtörténeti ünnepek hamupipőkéje. Elhanyagolt, színét vesztett, árvácska, pedig különleges jelentősége van.

Az első húsvét hajnalán az Élő Isten a legkorábban érkező a Jézus sírjához. Ő nem temetni, hanem talpra állítani jön. Nem szöktet, hanem szabadít. Nem sírrabló, hanem sírból feltámasztó Atya. Az Élő Isten nem engedi Fiát múmiává tenni, eszmévé vagy dogmává merevíteni. A feltámadás minden fogalmat szétrepesztő, a szókészletünket túlszárnyaló esemény, amit szem nem látott, fül nem hallott és ember szíve meg sem gondolt, olyan távlatokat hordoz.

„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?“ (Mt 27,46): Nagypéntek leghangosabb kiáltása hasított bele a Golgota sötétjébe és rémületébe.

Visszafordíthatatlan a tömeg sodrása, és visszafordíthatatlanul eltökélik a főpapok és az írástudók, hogy elveszejtik Jézust: már csak a mód megtalálása hiányzik. De tudjuk, hogy ezt is kimódolják… A rövidzárlatos megoldások csapdájába esnek. Csupán lokálisan gondolkodnak: megoldani az égető saját kérdéseket.