Rendszerüzenet

Kerületi

Megkezdte kutató-mentő szolgálatát a törökországi Mardinban a Magyar Református Szeretetszolgálat csapata
Megkezdte kutató-mentő szolgálatát a törökországi Mardinban a Magyar Református Szeretetszolgálat csapata
Kedd éjszaka megérkezett a földrengés sújtotta Törökországba a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató-Mentő csoportja, akik szerdán megkezdték mentési szolgálatukat ellátási helyszínükön. A hét fős csapat munkáját három kereső kutya is segíti a helyszínen, akik mind rendelkeznek nemzetközi minősítéssel. Mindeközben elindította első, mintegy 15 millió forint értékű humanitárius segélyszállítmányát is Törökországba a Magyar Református Szeretetszolgálat a nincstelenné vált túlélők megsegítésére.
- 2023/02/09
Ökumenikus imahét Körösszegapátiban
Ökumenikus imahét Körösszegapátiban
A településen lévő egyházközségek évről évre közösen gyűlnek össze imádkozni imatermeikben, templomaikban. Így volt ez most Körösszegapátiban is. Az ökumenikus imahetet Dr. Szabóné Kurucz Tímea, a körösszegapáti református gyülekezet lelkésze szervezte.
- 2023/02/08
Szeretetbe kapaszkodva – Vasárnap kezdődik a házasság hete
Szeretetbe kapaszkodva – Vasárnap kezdődik a házasság hete
Magyarországon február 12. és 19. között tizenhatodik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával.
- 2023/02/08
Kutató-, mentő csapatát küldi Törökországba a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány
Kutató-, mentő csapatát küldi Törökországba a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány
A 7,8 -as erősségű földrengés Törökország déli és középső részét, valamint Szíria észak-nyugati területeit rázta meg, ezeken a területeken az utórengésekkel és az újabb földrengéssel együtt – az eddigi adatok alapján – közel 4 000 ember halt meg.
- 2023/02/08
Kettős könyvbemutató a Karakterben!
Kettős könyvbemutató a Karakterben!
A Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézó szeretettel vár mindenkit február 8-án, 18 órakor kezdődő könyvbemutatójára.
- 2023/02/07
Ősi földeken járt a református tábori lelkész
Ősi földeken járt a református tábori lelkész
Sajtos Szilárd olyan emlékhelyeket látogatott meg, mint a legrégebbi keresztény kolostor, vagy Náhum próféta sírja.
- 2023/02/03
Eredményesen telt az elmúlt éve a Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetségének
Eredményesen telt az elmúlt éve a Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetségének
A programok mellett megemlékeztek a nőszövetség megalakulásának 30 éves évfordulójáról.
- 2023/02/03
133 éves Debrecen első olvasóterme
133 éves Debrecen első olvasóterme
A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára 1890. február 15-én nyitotta meg az olvasótermét a nagyközönség előtt.
- 2023/02/02
Tizedik alkalommal szervezik meg a BORUMOT!
Tizedik alkalommal szervezik meg a BORUMOT!
A Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Fórumát az utóbbi években a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány szervezi.
- 2023/02/02
Orando et Laborando: lezárult a Tiszántúli Református Egyházkerület projektje
Orando et Laborando: lezárult a Tiszántúli Református Egyházkerület projektje
Támogató a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül „Egyházi kulturális örökség turisztikai fejlesztése" tárgyú felhívást tett közzé, melyre a Tiszántúli Református Egyházkerület 2016.09.16. napon támogatási kérelmet nyújtott be, amelyet GINOP-7.1.4-16-2016-00014 azonosító számon regisztráltak.
- 2023/02/02