A tárlatot szeptember 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Debreceni Református Kollégium Múzeumában. Az ünnepélyes megnyitóról Nemesszeghy Dániel készített összeállítást az Európa Rádióban.
Nemrégiben hunyt el Csete György, Ybl- és Kossuth-díjas építész, a Debreceni Református Kollégium diákja, több templom tervezője. A Kollégium akkor fogadta be, amikor egyetlen gimnáziumban sem tudott származása miatt továbbtanulni. Ezért mindig hálás volt a városnak és iskolájának. Papp Beatrix összeállítása az Európa Rádióban.
A Tiszántúli Református Egyházkerület Cigánymissziója 2006 nyarán került kapcsolatba a Düsseldorfból és Achenből érkező Koreai Református Gyülekezet tagjaival, Kaeja Parker Cho koreai református lelkésznő közvetítésével. Ennek az ismeretségnek egyik gyümölcse a közös nyári tábor, amelyet idén tizedszerre rendeztek meg. A minden év júliusának utolsó hetében rendezett tábornak a debreceni Dorcas Camping adott otthont. A Németországból érkező fiatal koreai reformátusok létszáma 20-25 fő szokott lenni, akik között mindig található néhány igen képzett zenész és művészi érzékkel megáldott ifjú.
A Reformáció 500. évfordulójára készülve Kálvin Jánosról, a francia származású svájci reformátorról, keresztény tudósról, a Kálvinizmus névadójáról ír történelmi drámát Tóth Máthé Miklós, aki nem régen ünnepelte 80. születésnapját.
Július 4-től 6-ig tartotta ülését a Generális Konvent, a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete. A közgyűlésen egyebek mellett beszámoltak az elmúlt egy év jelentősebb eseményeiről, a részegyházak életének alakulásáról, a közös bizottságok munkájáról.
A Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2016. július 9-én tartotta meg a Nagytemplomban ünnepi tanévzáró közgyűlését. A 2015-2016-os tanév eredményeit az ünnepség előtt Bölcskei Gusztáv, a DRHE rektora összegezte, aki Oláh Ilona mikrofonja előtt már a folytatásról, a szeptembertől várható változásokról is beszélt az Európa Rádióban.
Megjelent az Igazság és Élet 2016/3 száma, amely július-augusztus-szeptember hónapokra (Szentháromság u. 6. vasárnaptól kezdődően a 18. vasárnapig) tartalmaz igetanulmányokat és prédikációvázlatokat a vasárnapi igehirdetésekhez, továbbá segítséget nyújt a kazuális szolgálatokhoz.