Rendszerüzenet
2019. június 22.

Tóth-Mihala Veronika Csanak József-díjat kapott

A debreceni Csokonai Színház évadzáró társulati ülésen kiosztottak művészeti és társadalmi díjakat, elismeréseket június 21-én. A kitüntetéseket Debrecen város és intézményei, valamint szponzorcégek adományozzák az adott évadban kiemelkedő teljesítményt nyújtóaknak.

Tóth-Mihala Veronika a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen és a Debreceni Egyetemen végezte tanulmányait. 15 éve szolgál a Debrecen-Kossuth utcai Református Egyházközségben, jelenleg beosztott lelkipásztorként. A Tiszántúli Református Egyházkerület missziói és felnőttképzési tanácsosa. Munkájával – amit mindig nagy lelkesedéssel, odaadással és szenvedéllyel végez – rengeteget tett és tesz a Tiszántúli Református Egyházkerület térségéért, Debrecenért, és az itt élők továbbképzéséért, lelki életéért. Azon munkálkodik, hogy az egyházi közösségeket, legyenek akár a legkisebb gyülekezetek is, élővé tegye. 2018-ban kezdte el programvezetőként a Magyar Református Egység Napjának szervezését, amely az egész kárpát-medencei és tengeren túli református közösségek összetartozásának egyik legnagyobb ünnepe. Ebben fontos szerepet kapott a Csokonai Színház is, hiszen 2019. május 17-én itt rendezték meg a színház, a város és az egyház közös szervezésében az Egység Napi Gálaestet, ami bemutatta azt a szellemi és lelki örökséget, ami a magyar reformátusságot jellemzi, és ami jól tükröződik keresztyén kultúránkban és Debrecen város történelmében is.


Tóth-Mihala Veronika, lelkipásztor, missziói és felnőttképzési tanácsos, és Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere

Fotó: Miskolczi János