Kárpátalja 37 településén, mintegy hétezer lakóházban okozott kárt a múlt heti jégvihar, így a néhány óra alatt lezúduló jégeső évtizedek munkáját tette tönkre. Osgyán Dániellel, az MRSZ ügyvezető igazgatójával Nemesszeghy Dániel beszélgetett az Európa Rádióban.
A Tiszántúli Református Egyházkerületi Nőszövetség 2016. június 24-én a Nagytemplomban tartotta meg XXIII. Egyházkerületi Konferenciáját. A rendezvényen több mint 370 nőtestvérünk vett részt.
A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége a június 23-tól július 15-ig tartó időszakban gyűjtést hirdet a Tiszántúlon kárt szenvedett gyülekezetek megsegítésére.
2016. június 19-én ünnepélyesen adta át dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a Vizsolyi Biblia egyik eredeti példányát Vad Zsigmondnak, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség esperes-lelkipásztorának. Pálóczi Alexandra interjúja az Európa Rádióban.
Protestáns etikai kézikönyvet jelentet meg 2017-ben, a reformáció 500 éves jubileuma alkalmából a Luther és a Kálvin kiadó, a hiánypótló mű szerzői evangélikus és református teológiai tanárok - jelentették be a szerzői konzultáció keretében rendezett sajtótájékoztatón csütörtökön Debrecenben.
Az Európai Kórházlelkész és Lelkigondozói Hálózat Konferenciáját (ENHCC) 14. alkalommal rendezték meg, melynek idén Debrecen adott otthont. A konferenciáról Gál Juditot, a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet kórházlelkészét Papp Beatrix kérdezte az Európa Rádióban.