Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Országos

Mályiban tanácskoztak a református egyházvezetők
Mályiban tanácskoztak a református egyházvezetők
Mályiban ülésezett a Generális Konvent Elnöksége, a Kárpát-medencei református egyházak hivatalban lévő püspökeit és főgondnokait tömörítő testület. A kétnapos tanácskozáson többek között az idei programok előkészületeiről és a részegyházak életét érintő aktuális kérdésekről egyeztettek.
- 2017/02/22
Arany Lajos vehette át az idei Jókai-díjat
Arany Lajos vehette át az idei Jókai-díjat
A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület a budapesti Falvak Kultúrájáért Alapítvánnyal, valamint Komárom várossal közösen szombaton 11. alkalommal, Jókai Mór születésének 192. évfordulójára is emlékezve adta át a Jókai-díjat irodalmi pályázata győztesének a komáromi Kultúrpalota dísztermében. Az arany díszoklevelet és Jókai Mór kezének márványlapon elhelyezett gipszmásolatát a debreceni Arany Lajos újságíró, tanár és anyanyelvi lektor kapta.
- 2017/02/20
„És lesznek ketten egy testté…”
„És lesznek ketten egy testté…”
Idén „Veled kiteljesedve” jelmondattal, február 12-19. között rendezik meg a Házasság hetét, amelynek a nyitóalkalma a Debreceni Református Nagytemplomban volt.
- 2017/02/13
„Veled kiteljesedve” – Vasárnap kezdődik a házasság hete
„Veled kiteljesedve” – Vasárnap kezdődik a házasság hete
Hazánkban tizedik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A már huszonegy országban zajló mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. Az idén február 12. és 19. között zajló országos rendezvénysorozat házaspár arca Madarász Isti filmrendező és felesége, Kerekes Monika. A központilag szervezett programok fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.
- 2017/02/09
Ötödik alkalommal lesz BORUM
Ötödik alkalommal lesz BORUM
Idén is megszervezi a BORUM Kárpát-medencei református szőlészek és borászok fórumát a Magyar Református Szeretetszolgálat. Ezúttal a felvidéki borokat ismerhetik meg a résztvevők, az alkalomnak Vámosladány, Garamsalló és Léva ad otthont március 3-5. között.
- 2017/02/09
Felhívás Diakóniai Díjakra történő felterjesztésre
Felhívás Diakóniai Díjakra történő felterjesztésre
A Magyarországi Református Egyház fontosnak tartja a református diakóniában kiemelkedő szolgálatot végző testvérek munkájának kitüntetés formájában való elismerését. E célból a Zsinat a 2006. évi őszi ülésén megalapította a Juhász Zsófia és a Kiss Ferenc Díjakat. A Juhász Zsófia Díjjal az intézményes diakóniai szolgálatot, a Kiss Ferenc Díjjal a gyülekezetekben végzett diakóniai szolgálatot kívánja elismerni.
- 2017/02/06
Isten hatalmának vetik alá magukat
Isten hatalmának vetik alá magukat
Az igazság keresése, naponkénti megújulás, összetartó közösség, Krisztus evangéliumának hirdetése, áldásos jelenlét a világban... – többek között ezeket a kulcsszavakat emelték ki tanúságtételükben különböző nemzetiségű református keresztyének január 31-én Debrecenben.
- 2017/02/06
Sorsközösségben egymással és a Krisztus-történettel - Fekete Károly ünnepi beszéde január 31-én
Sorsközösségben egymással és a Krisztus-történettel - Fekete Károly ünnepi beszéde január 31-én
Sorsközösségben egymással és a Krisztus-történettel - Ünnepi beszéd a Reformáció Emlékévének református megnyitó istentiszteletén – Fekete Károly püspök, Tiszántúli Református Egyházkerület A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi alelnöke (Debreceni Nagytemplom, 2017. január 31.)
- 2017/02/06
Külföldi delegációk látogatása - Reformáció 500.
Külföldi delegációk látogatása - Reformáció 500.
A Magyarországi Református Egyház reformációi emlékév megnyitójára érkezett református partnerközösségek külföldi delegáltjai tettek látogatást a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen és a Szalay kiállításon a MODEM-ben 2017. február 1-én. 
- 2017/02/04
Bibliaolvasó nap a reformáció 500. évfordulója tiszteletére
Bibliaolvasó nap a reformáció 500. évfordulója tiszteletére
A reformáció születésének 500. évfordulója alkalmából 2017 a reformáció éve. Az emlékév megnyitó rendezvényére január 31-én került sor, melyhez kapcsolódva a Debreceni Református Kollégium a Kárpát-medence református iskoláiban bibliaolvasó napot hirdetett. A mozgalomba bekapcsolódó iskolák közösen felolvasták a Biblia teljes szövegét.
- 2017/02/03