Hálaadó istentisztelet a Debreceni Alkotmányozó Zsinat 450 éves évfordulója alkalmából

„Négyszázötven esztendővel ezelőtt, 1567-ben, február 26-án fejeződött be a Debreceni Zsinat három napos ülése. Ettől az eseménytől számítjuk református egyházunk és a Tiszántúli Református Egyházkerület alapítását. A II. Helvét Hitvallásnak az 1567. évi Debreceni Zsinaton történt aláírásával szilárdult meg a helvét irányú reformáció Magyarországon, mivel ez a zsinat tette meg az első lépéseket egy olyan egyházi szervezet kialakítására, amely a helvét reformációhoz csatlakozott gyülekezetek életrendjét körvonalazta. Éppen ezért nekünk, tiszántúli reformátusoknak kettős hálaadás van a szívünkben a reformáció jubileumi évében. Erősítsen bennünket a mai istentisztelet is – amelynek rendjét a 414 tiszántúli gyülekezetben ugyanígy végezzük el - a reformáció felismeréseiben: A bűnös ember egyedül Jézus Krisztusban való hit által, Isten ingyen kegyelméből, kizárólag a Szentírás alapján és a Megváltó érdeméből üdvözülhet. - Egyedül Istené a dicsőség! – köszöntötte az istentisztelet kezdetén Fekete Károly a jelenlévőket a Tiszántúli Református Egyházkerület elnökségének nevében.

Az igehirdetés alapigéje

„Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki vádolná Isten választottait? Hiszen Isten az, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? Hiszen Krisztus Jézus az, aki meghalt, sőt feltámadt, aki Isten jobbján van, és esedezik is értünk. Ki választana el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? Amint meg van írva: „Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat.” De mindezekben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 8,31-39)

Az istentisztelet itt megtekinthető.

„Bethlen Gábor erdélyi fejedelemről jegyezték fel, hogy „utolsó kézmozdulatával is győzhetetlen életerejének lelki hatalmát sugározta ki” (Makkai Sándor, 1), amikor testamentumként írta le betegágyán az Igében megfogalmazott kérdést: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” – és hozzátette az egyetlen tökéletes választ, a maga személyes hitvallását a saját keze írásával: „Nincsen senki, bizonyára nincsen!” Bethlen Gábor helyesen érzett rá a pontos kijelentésre. Éppen úgy lett nála is, mint Pál apostolnál. Igazából a feltételesből tétel lett. Törlődött a tételmondatból a feltételes mód, a „ha” szó. Már nem arra került a hangsúly, hogy „HA” Isten velünk, hanem azt tudta állítani: Az Isten velünk van! Mivel Isten velünk van, senki és semmi nem képes arra, hogy ellenünkre legyen, és fordítva is megáll a tétel: Kinek a velünk-léte érhetne bármit is, ha Isten ellenünk van? (Bolyki János)” – mondta Fekete Károly. 

„Ez a szeretet-kapocs olyan erős, ami a keresztyén meggyőződés himnikus bizonyságtételét mondatja ki velünk: mivel kegyelembe fogadottak vagyunk a Jézus Krisztus szeretetéből, ezért sem tér, sem idő, sem elmúltak, sem következendők, a világ jelenlegi állapota sem választhat el Istentől. Nincs az a szellemi, vagy fizikai Isten ellenes erő, ami érvényesülni tudna és elszakítana, vagy tönkre tenne. Mivel mindezek csupán teremtmények, amelyek sohasem szárnyalhatják túl az őket Teremtő Szentháromság Istent, ezért lehet a mi győztes hitvallásunk az, ami egyházunk címerében is emlékeztet bennünket: Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? – Bizonyára senki, mert minket Isten védelmez életben, halálban és az örökéletben!” – zárta szavait Püspök úr.

Fotó: Barcza János