Rendszerüzenet

Gyülekezeti

10 éves hűséges szolgálat
10 éves hűséges szolgálat
Január 27-én, vasárnap a délelőtti istentisztelet keretében köszöntöttük dr. Kozma Tünde orgonista-kántort, aki éppen 10 esztendeje végzi hűséges szívvel gyülekezetünkben szolgálatát Tuzséron. 
- 2019/01/28
Adomány a nagybégányi gyülekezetnek
Adomány a nagybégányi gyülekezetnek
Advent harmadik vasárnapját megelőzően a jánki, a majtisi és a darnói gyülekezetek adománygyűjtése eredményeként 197 500 forint értékben adták át tartós élelmiszerekkel megtöltött dobozaikat a kárpátaljai testvérgyülekezetnek, a Nagybégányi Református Egyházközségnek.
- 2018/12/18
Összefogás Adventben – az önzetlen szeretet ereje
Összefogás Adventben – az önzetlen szeretet ereje
A Túrkevei Református Gyülekezet és a Kaszap Nagy István Református Általános Iskola diákjai, pedagógusai és a szülők közössége vett részt a rászoruló családokat és gyermekeket segítő Szeretetdoboz, Nyilas Misi Cipősdoboz Akció és Kárpát-medencei Oktatási Alap adománygyűjtésében.
- 2018/12/17
Adventi gyertyagyújtás Gégényben
Adventi gyertyagyújtás Gégényben
„Íme, szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek – ami azt jelenti: velünk az Isten.” Máté1: 23. Karácsonyt várunk, városban és vidéken egyaránt, még a kicsi községekben is, melyet a nagyvilág nem ismer. Szeretnénk széppé, örömtelivé, emlékezetessé és Istentől megáldottá varázsolni ünnepeinket, adventi várakozásunkat, a saját lakóhelyünkön, templomainkban és otthonainkban. Nekünk, egyszerűnek tűnik, amit teszünk, nem extravagáns, nem a nagy híradások világa, csak csendes odafigyelés Istenre és egymásra.
- 2018/12/17
Gyülekezeti barátkozó
Gyülekezeti barátkozó
Kedves meghívásnak tehettünk eleget a fenti időpontban. Fábiánné Varga Éva Nyírmeggyesről, gyülekezetünkből indult és választotta a lelkészi hivatást.  Férjével néhány éve Nagyecseden szolgálnak. Bár a két település közötti távolság nem nagy, mégis más-más egyházmegyéhez tartozunk, nem sokat tudunk egymás gyülekezetéről.  Ők korábban már jártak nálunk, és most mi örömmel fogadtuk el visszahívásukat. Énekkarunk hetek óta készül a karácsonyi istentiszteletre, ebből a műsorból vittünk most magunkkal egy rövid ízelítőt ajándékul bemutatkozásként. Néhányan a gyülekezetből is csatlakoztak hozzánk, így mintegy húsz fős küldöttség indult el és érkezett Nagyecsedre, a Kistemplomba.
- 2018/12/16
Hálából fakadó ajándék
Hálából fakadó ajándék
Amikor ezt a felkérést megkaptam – írjak pár sort, hogy is kezdődött ez az egész – azt kérdeztem magamtól: mit is írhatnék magamtól? Ekkor jött az igei bíztatás a Jeremiás 33:3-ból: „Kiálts hozzám és én megfelelek, és nagy dolgokat mondok neked, és megfoghatatlanokat, amelyeket nem tudsz!”
- 2018/12/16
A Balmazújváros Református Ifjúságáért Egyesület
A Balmazújváros Református Ifjúságáért Egyesület
2018 nyarán megalakult az ifjúsági egyesület, mely céljául tűzte ki, hogy közelebb hozza a fiatalokat Isten Igéjéhez, lehetőséget teremtsen a balmazújvárosi református fiatalok közösségi tevékenységéhez a kultúra, az oktatás, a képességfejlesztés, a tehetséggondozás, a sport és a hitélet megélésének területén.
- 2018/12/14
Mozgásban - lelkészek Adventi koncertje Nagykállóban
Mozgásban - lelkészek Adventi koncertje Nagykállóban
Advent lényegileg lelassulásra hívja az embereket. Ezért mozdultunk meg mi lelkészek újra, hogy koncerttel segítsünk kicsit megállni, beleállni az adventi „decrescendoba” most a nagykállói gyülekezetnek. December első vasárnapján újra összeállt kis lelkészi közösségünk, hogy Istentől kapott tehetségünkkel dicsőítsük az Urat. 
- 2018/12/05
Az elődök emlékezete
Az elődök emlékezete
2018. 10. 28-án a Nyíradonyi Református Egyházközség Ünnepi Istentiszteleten állított kopjafát, Nagytiszteletű Hetey Sándor gyülekezetalapító lelkipásztorának emlékére, aki 1932 júl. 1-től 1937. ápr. 4-ig segédlelkésze, majd 1937 ápr. 4-től 1950 máj. 29-ig választott lelkésze volt a gyülekezetnek.
- 2018/11/25
Száz évnyi hálaadás Szarvason
Száz évnyi hálaadás Szarvason
Egy Somogy megyei település, Bedegkér mellett található a Száz-lépcső. Ez egy irtás a domboldalban. Nevét onnan kapta, hogy favágáskor a munkások lépcsőket vágtak a domb oldalába. Ezeket a lépcsőket a használat koptatta, az eső mosta, a növényzet benőtte.
- 2018/11/19