Csendet keresni - beszélgetést találni
Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked. (Mt. 6:6)
Nehéz ma bárhol nyugalmat találnunk. Nagy a nyüzsgés: rohanunk mi is és rohannak az emberek körülöttünk. Szól a rádió, TV, folyamatosan megszólal a telefonunk, belekiabál a csendbe egy-egy sziréna, autóriasztó, útépítők gépeinek zaja. A gyerekek kérdeznek, a szomszédok kopogtatnak, a házastárs várna egy jó szóra.
Olykor a legkedvesebb hangok is terhünkre vannak, annyira hiányzik a csend.
És ezek még csak a külső hangok. De ott van a belső szoba csöndtelensége is. Ahol megszólal a lelkiismeret, ahol fájó emlékek hangjai hallatszanak, ahol egy-egy odavetett szó okozta békétlenség, szeretteink felé érzett türelmetlenség emeli fel hangját. Nincs csend se kint, se bent.
Jézus mégis arra buzdít, hogy keressük a belső szobánkban az Atyával való őszinte beszélgetést – imádságban. Szerencsénkre nem mondja azt, hogy ha teljes a csend és a rend odabent, csak akkor próbálkozhatunk ezzel a beszélgetéssel. Talán soha nem volna rá módunk. De hihetjük, hogy az Atya, aki titkon figyel, elcsendesíti és megtisztítja ennek a találkozásnak a helyét: belső szobánkat. A lélek belső szobáját. És meghallja mindazt, amit elmondunk ott neki – túl a világ minden zaján elér Hozzá a hangunk. Bizalom kérdése az egész: elhiszem, hogy nem csak a fennhangon, a templom csöndjében (akár a szószéken) elhangzott imádság jut el Hozzá? Elméletben persze, hogy hiszem. Gyakorlatban kell újra megtanulnom keresni Őt – akár a magam csöndtelen csöndjében is.
Révész Judit