Aranyalmával csak óvatosan!
„Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott ige.” (Péld. 25:11)
Dobálózunk a szavakkal. Olykor rettenetesen könnyedén. Bevillan és kimondjuk. Nem tisztelve eléggé a másikat és nem tisztelve eléggé a kimondott szót és annak erejét, súlyát. Helyette mi magunk vagyunk a fontosak: én, aki kimondom. Így lesz ezüst az alma és arany a tányér. A hordozó fontosabb, értékesebb annál (legalábbis a saját szemében, 1), mint amit „kínál”.
Ez hétköznapi szavaknál is feltűnik. De ha konkrétan igéről van szó, méginkább. A legdrágább igevers is súlytalanná válik, ha hitelteleníti azt egy „aranytányér”. Valaki, aki magát értékesebbnek tartja a mondandójánál. És súlytalanná válik akkor is, ha rossz az időzítés.
Sokszor nem érezzük, mikor minek van helye, ideje. És válunk így gátjává annak, hogy valakit valóban megérintsen az Ige.
Máskor pedig mi vagyunk azok, akiknek rosszkor, rossz helyen nyújtanak át egy-egy aranyalmát. Jól ismerjük ezeket a drága szavakat, és szeretjük is őket. De néha olyan, mintha hozzánk vágnák azokat. Valószínűleg mert épp alkalmatlanok vagyunk őket „átvenni”, ezért eltalál és megsebez.
Nem lehetünk elég óvatosak szavainkkal…
Isten szavával pláne nem…
Révész Judit