Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Több, mint 250 elsőéves kezdte meg tanulmányait a DRHE-n

Az intézmény 489. tanévét megnyitó beszédében az új rektor, Kustár Zoltán a Debreceni Református Hittudományi Egyetem két jelmondatát hangsúlyozta: Közösség, hit, tudás; Orando et laborando.

A hagyományokat követve ünnepi istentisztelettel kezdődött a 2026/2027-es tanév a Tiszántúli Református Egyházkerület fenntartásában működő Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Fekete Károly püspök Pál apostol korinthusbeliekhez írt első levelének harmadik fejezete alapján hirdetett igét. Úgy fogalmazott, hogy Pál egy termőre forduló kert és egy kiteljesedő épület képét vázolja itt fel. Az egyházi vezető négy „műhelytitkot” emelt ki, összefüggésben az egyetem működésével. Kiemelte, hogy a lelki-szellemi növekedés terén nem mi vagyunk a döntő tényező, hanem Isten.

„Az oktatás szolgálatában állóknak különböző talentumaik vannak, de egyek abban, hogy együtt és külön-külön is számíthatnak Istenre, aki a növekedést adja. A hittudományi egyetemnek az a célja, hogy a tudás mellett elmélyüljön a hitünk és megszilárduljon a lelki tartásunk.”

Másodsorban hangsúlyozta: Isten munkatársai tudják, hogy az Ő szántóföldjén dolgoznak, életük alapja pedig a tökéletes fundamentum, Jézus Krisztus. Ugyanakkor – emelte ki harmadik üzenetként – az alapot Isten adja, azt pedig ránk bízza, hogy mit építünk rá.

„Az, hogy az aranytól a szalmáig mit építettünk fel, nemcsak az ítélet napján derül majd ki. A keresztyének teszt üzemmódja folyamatos: már itt a földi lét során is gyakran adódnak nehéz helyzetek, amelyben megpróbáltatunk, és ezek során a salak kiég, az arany, ezüst és drágakő pedig minden próbát kiáll.”


Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke

A püspök hozzátette, hogy a Debreceni Református Hittudományi Egyetem célja több, mint a legtöbb felsőoktatási intézménynek: a tudás átadása mellett fontos az is, hogy a lelki fejlődésben is segítse a hallgatókat. Végezetül arról beszélt, hogy Isten templomaként, a Szentlélek lakhelyeként az egyetem oktatóinak és hallgatóinak is mindennapos feladata szentélyként megtartani életüket.

„Nem a tiéd a kezed, hanem Isten szerszáma, hogy építsd láthatatlan templomát. Nem a tiéd a lábad, hanem Isten tulajdona, hogy járj vele az Ő útjain. Nem a tiéd a szemed, hanem Isten ablaka, amin keresztül mosolyt hint lelked titokzatos mélységeibe. Nem a tiéd a füled, hanem Isten kapuja, hogy figyelj az Ő üzenetére. És nem a tiéd a lelked, hanem Isten lehelete az.”

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora 2026. augusztus 1-től Kustár Zoltán, aki 2017 és 2020 között már betöltötte ezt a tisztséget. Tanévnyitó beszédében megköszönte a köztes időszak vezetésének munkáját, valamint az egyetem döntéshozóinak bizalmát. Úgy fogalmazott, hogy egy ilyen ünnepség alkalmat ad a múltba és a jövőbe tekintésre is. Felidézte, hogy a Tiszántúli Református Egyházkerület éppen 15 évvel ezelőtt, 2011-ben döntött két felsőoktatási intézményének egy egyetemmé integrálása mellett.

„Mit nyert a hittudományi egyetem az integrációval? Pedagógiai és pszichológiai szakembereket, kiváló oktatókat a bölcsészet számos területén, sok-sok életvidám hallgatót, a karácsonyi hangversenyek szívet melengető hagyományát és gyakorlott hivatali munkatársakat. És mit nyert a debreceni tanítóképzés az integrációval? Oktatói karának akkreditációs megerősödését, inspiráló tudományos közeget, a Kálvin tér 16. lenyűgöző épületét, valódi elköteleződést és az ősi kollégiumig visszanyúló élő hagyományokat. Emellett lehetővé váltak az interdiszciplináris találkozások házon belül, akár folyosói beszélgetéseken, akár konferenciákon.”


Kustár Zoltán, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora

Hozzátette: az akkori egyesítésből több jelenlegi oktató is tevékenyen kivette részét, akik elkötelezettek abban, hogy a jövőbe vezető úton továbbra is együtt, összekapaszkodva haladjon az intézmény. Kiemelte a Debreceni Református Kollégium ősi jelmondatát: Orando et laborando, azaz „imádkozva és dolgozva felelhetünk meg az Istentől kapott elhívásunknak, annak a szolgálatnak, amellyel a nemzetnek, a városnak, önmagunknak és a hozzánk belépő hallgatóknak tartozunk.”

Kustár Zoltán beszélt az intézmény mai jelmondatáról is: közösségben egymással, megélve és folyamatosan mélyítve hitünket, eltökélten gyarapítva a hivatásunkhoz elengedhetetlen tudást. A jövőre vonatkozó tervei közül kiemelte, hogy az új vezetés a legutóbbi akkreditáció során szükségessé vált intézkedéseket elindítja, az intézményfejlesztési tervet végrehajtja, a hitéleti szakok mintaterveit áttekinti, a lelkész szak képzési programjának megújítását elkezdi. Azzal folytatta, hogy a teológiai képzés mellett a tanító szak esetében is egyre sürgetőbb teendővé válik az oktatói utánpótlás biztosítása, hiszen jelentősen növekedett az érdeklődés ezen a területen, különösen a levelező képzés iránt. Megemlítette továbbá a tehetséges hallgatók felkarolását, az alacsonyabb oktatói beosztásokban dolgozók bérfejlesztését, illetve az egyetemi közösségi élet erősítését, a tartalmas nemzetközi kapcsolatok megőrzését és szélesítését, valamint a Debreceni Egyetemmel való eredményes kapcsolat elmélyítését.

Bejelentette, hogy 256 hallgató kezdi meg felsőfokú tanulmányait 2026 szeptemberében a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Közülük hitéleti szakokon 46, tanító szakokon pedig 124 diák kezdi itt az egyetemet. A Doktori Iskolába 7 elsőéves hallgató iratkozott be, posztgraduális képzésre pedig 79 fő. Kustár Zoltán arra bátorította őket, hogy legyenek büszkék az ősi kollégium hagyományaira, és tanuljanak úgy, hogy egy napon az egyetem közössége is büszke lehessen rájuk.

Csillag Andrea oktatási rektorhelyettes azzal indította útjára az első évfolyamosokat, hogy nem szakmát, hanem hivatást választottak, amely a legszebb, egyben legnagyobb felelősséggel járó feladat: emberek formálása, lelkek gondozása és értékek közvetítése. Gondolatait egy Szentgyörgyi Alberttől származó idézettel zárta: „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit majd szeretni fog.”

Ezt követően tettek fogadalmat az elsőéves, majd Gaál Sándor hitéleti rektorhelyettes vezetésével a kórházi lelkigondozói gyakorlatra készülő hallgatók.

Az alkalom végén a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjak, illetve a demonstrátori megbízások átadására került sor. Előbbiben Gubányi Alíz és Matlag Dóra részesül, utóbbiban pedig három hitéleti és három tanítói képzésben részt vevő hallgató: Stefanec Bianka, Fazekas Dániel és Fülöp Léna Evelin, valamint Taricska Bianka Julianna, Vadász Zsuzsa Ágota és Matula Dóra hallgatók.

Zárszavában Fekete Károly püspök ismét felhívta a figyelmet az igehirdetésben említett, időt és próbákat kiálló értékek teremtésének fontosságára. Ahogy fogalmazott, a pedagógusokra és a lelkipásztorokra is igaz, hogy hitelességet várnak el tőlük.

Az esemény képekben:

Fotók: Miskolczi János