Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

A harang megszólalt – hálaadó ünnep Újtikoson

Ünnepi istentiszteletet tartott az Újtikosi Református Missziói Egyházközség 2026. augusztus 30-án. A gyülekezet hálát adott egy több mint két évtizede hordozott vágya beteljesedéséért: megszólalhatott az újtikosi református templom harangja – számolt be róla a Hajdúvidéki Református Egyházmegye.
Az újtikosi harang története egyben a gyülekezet története is. Magában hordozza azoknak az éveknek az imádságait, reménységeit és áldozatait, akik kicsiny közösségként is hittek abban, hogy Istennek terve van velük. A templom felépítése és a harang megvalósulása hosszú utat járt be, míg végül Isten kegyelméből elérkezhetett ez az ünnepi pillanat. Az ünnepi alkalomra sokan érkeztek: egyházi vezetők, lelkipásztorok, az önkormányzati képviselők, az egyházmegye gyülekezeteinek küldöttségei, Újtikos testvértelepülésének küldöttsége, valamint az itt lakók és az innen elszármazottak.



Az ünnepi istentisztelen Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke szentelte fel a templomot, majd ünnepélyesen megáldotta az új harangot. A templom felszentelésével és a harang megáldásával nem csupán egy épület és egy új tárgy kapott különleges helyet a gyülekezet életében, hanem Isten szolgálatára szenteltetett meg az a hely és az a harangszó, amely mostantól Újtikos közösségét hívogatja és emlékezteti Isten jelenlétére.



Őz Lajos, a Hajdúvidéki Református Egyházmegye esperese az özvegyasszony két fillérjéről szóló jézusi tanítással szolgált. Igehirdetésében arra mutatott rá, hogy Isten országában nem az ajándék, az adomány nagysága a lényeg, hanem a mögötte lévő hit, szeretet és odaszánás az, ami igazán számít. Talán éppen ezért is különösen beszédes ez az ige egy ilyen ünnepen: mert a nagy dolgok sokszor kicsiny, hűséges szívek áldozatából születnek.



Ezen a napon nemcsak a harangért adott hálát a gyülekezet, hanem mindazokért is, akik az évek során részesei voltak és kitartóan imádkoztak, hogy ez a nap eljöhessen. Ahogy a gyülekezet megfogalmazta:
"A harang mostantól velünk együtt éli Újtikos mindennapjait. Szava legyen hívás az élő hitre, vigasztalás a gyászolóknak, öröm az ünneplőknek és bizonyságtétel Isten megtartó kegyelméről. Amikor pedig megszólal, emlékeztessen bennünket arra is, hogy a hittel elmondott imádság, a csendben végzett szolgálat nem vész el Isten előtt. Istentiszteletünk végén végre megszólalt a régóta várt harang. Hangja betöltötte a templomot, Újtikos csendjét, s sokak szemébe könnyeket csalt. Mert nem csupán egy új harang szólt: megszólalt benne az elmúlt évtizedek imádsága, reménysége és hálája is."


Forrás: Hajdúvidéki Református Egyházmegye