Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Az imádság állt a Debreceni Református Egyházmegye idei táborának középpontjában

Harminckettedik alkalommal tartották meg az egyházmegye nyári családi táborát Berekfürdőn, a Megbékélés Házában.
A nyitó alkalmon Iszlai Endre lelkipásztor köszöntötte a tábor résztvevőit, majd a dicsőítés után Hadházi Tamás esperes nyitotta meg az eseményt. Mint elmondta, az idei év egyházunkban az imádság éve, így a táborban estéről estére egy-egy zsoltár lesz az alapja az igei szolgálatnak, délelőttönként pedig egy-egy bibliai személy imádságáról fog szólni a tanítás. Az egyházmegye esperese azt kérte, hogy tanítványokhoz hasonlóan mi is kérjük Urunkat, hogy tanítson bennünket imádkozni. Esti igehirdetésében pedig a 127. zsoltár 1-2 versei alapján hívta gondolkodásra a résztvevőket azzal kapcsolatban, hogy mi tartja meg az életünket, amikor összedől körülöttünk minden.

"A 127. zsoltár az építésről szól. Mindnyájan építők vagyunk, éppen ezért kiábrándítóak lehetnek nekünk a zsoltáros szavai, mert azt mondja, hogy ha az Úr nem építi a házat, akkor az hiábavaló. A Jeruzsálemi templomba érkező zsidók azt mondták, hogy Isten nélkül minden hiábavaló. Nekünk a környezetünk pedig sokszor azt mondja, hogy minden rajtunk múlik, pedig ha jól belegondolunk, akkor mindenünk Isten ajándéka, nem a mi érdemünk. Isten igéje azt mondja, hogy nem ti tartjátok kezetekben a világot" – emelte ki Hadházi Tamás.

A tábor további részében az egyházmegye lelkipásztorai szolgáltak áhítattal, továbbá kiscsoportos beszélgetések, játékok és más, közösségépítő alkalmak is mélyítették a mintegy 90 résztvevő elköteleződését Isten és az egyházmegye iránt.

Pillanatképek a tábor életéből: