Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Tunyogmatolcson találkoztak a Felzárkózó Települések program munkatársai

A Magyar Református Szeretetszolgálat Tunyogmatolcson rendezte meg 2026. március 5-én közel kétszáz munkatárs részvételével Felzárkózó Települések programjának találkozóját. A közös nap lehetőséget adott arra, hogy a program különböző területein dolgozó kollégák személyesen is találkozzanak, megosszák egymással tapasztalataikat, és megerősödjenek abban a közös küldetésben, amely a felzárkózó településeken élő családok támogatását szolgálja.
A munkatársi találkozó Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének áhitatával vette kezdetét. Az igei üzenet János evangéliuma 13. fejezetének 3–17. versei alapján hangzott el, amelyben Jézus megmossa tanítványai lábát. Az igemagyarázat az emberek tiszteletéről, a felebaráti szeretetről és arról szólt, hogy a szolgálatban hogyan tudunk valóban lehajolni a másik emberhez – odafigyeléssel, alázattal és szeretettel.
 

"Hogyan is szól a kettős nagy parancsolat? Szeresd az Urat, a te Istenedet. Ez az első. De a második rögtön ott van mellette: szeresd felebarátodat, mint magadat. Ne úgy, mint a szolgádat, hanem mint magadat. Hála Istennek, a mi Urunk emberszabású, testvér és barát, aki bennünket emberszámba vesz, és nem néz le. Ő szemmagasságba jön, és azért hajol le, hogy aki lent van, azzal is szembe tudjon nézni. Ilyenné szeretné tenni a tanítványait is, és helyre akarja állítani az emberképüket egymás felé." - fogalmazott – Fekete Károly püspök.

Az áhitatot követően Katona Viktória lelkipásztor, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezetője köszöntötte a népes munkatársi közösséget, bemutatva számukra szeretetszolgálatunk sokszínűségét és a rájuk bízott feladatok küldetését. Az eseménynek otthont adó Tunyogmatolcs képviseletében Kovácsné Demeter Tünde polgármester üdvözölte a szeretetszolgálat csapatát, majd Banga Éva és Szőke Katalin a FETE program elmúlt évi eredményeiről, Váczi Gábor pedig a Filemon Szolgálat küldetéséről szólt az egybegyűlteknek. A közös ebédet a helyi néptánccsoport fantasztikus előadása követte, majd a délutáni szekcióban a közös alkotás és a csapatépítés került előtérbe.
A Felzárkózó Településeken végzett munka sokszor kihívásokkal teli, ugyanakkor rengeteg értékes találkozást és közös sikert is hoz. Az ilyen alkalmak segítenek abban, hogy a közösségként végzett szolgálatban egymást bátorítva, együtt folytassuk a munkát a településeken élőkért.

A nyitó áhítaton Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke szolgált igei gondolatokkal. Vele beszélgetett a szakmai beszámolókat követően Széles Szabolcs, az Európa Rádió riportere.