Egyházkerületi támogatással díjazták a legszebb adventi díszkivilágítást a debreceni kórházban
Az „adventi ablaknaptár” részeként 2025. december 1-jétől december 24-ig minden nap egy újabb, kreatívan feldíszített ablakban gyulladtak fel az ünnepi fények, örömet szerezve a betegeknek, a hozzátartozóknak és az egészségügyi dolgozóknak. A kezdeményezést a Tiszántúli Református Egyházkerület is támogatta.
"Az ünnepi fények túlmutatnak puszta díszítésen. A fény szimbolikus üzenetet hordoz, amely Jézus Krisztusra, a világ világosságára utal. Különösen nagy jelentősége van annak, ha ez az üzenet a kórház falai között, a betegek gyógyulását és a dolgozók mindennapjait segítve jelenik meg. Nagyra értékelem, nagyszerű, gyönyörű kezdeményezésnek tartom, ezért is álltunk mellé – hangsúlyozta Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
Daniné Biró Éva, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kórházlelkészi Szolgálatának lelkész-mentálhigiénés szakembere elmondta: a feldíszített ablakokra több mint ötszáz szavazat érkezett. A kezdeményezés ötletgazdája elmondta: az élő adventi kalendárium ötlete az 1980-as évek közepén Svájcból indult.
"Évtizedek óta igyekszünk közel hozni a meghitt várakozás időszakát a Kenézy Gyula Campuson, különböző adventi műsorokkal, kántálással, ezzel is segítve az ünnepre való hangolódást mind a dolgozóknak, mind a bent fekvő betegeknek, akik kénytelenek kórházban tölteni az év egyik legszebb időszakát. Ez most csak egy új színfolt lett ezen a palettán. Ahogy napról-napra ünnepi fénybe öltözve nyílnak ki az ablakok, a mi szívünk is így teljen meg napról-napra a krisztusi szeretettel" – fogalmazott Daniné Bíró Éva.
Daniné Biró Éva, kórházlelkész
A közönség szavazatai alapján az első helyet a traumatológiai ambulancia ablaka nyerte el.
A második az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Klinika lett.
Míg a harmadik helyen a DEKK Belgyógyászati Klinika D épület végzett.
Az eseményen készült további fotók, és az összes ablak fényképe megtekinthető itt:
Tiszántúli Református Egyházkerület
Forrás: unideb.hu