Tíz éve a Nagytemplom lelkipásztora Fekete Károly
A Tiszántúli Református Egyházkerület püspökét 2016. január 10-én iktatták be a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztoraként. Tíz évvel később jubileumi istentiszteleten – új könyvének bemutatása mellett – köszöntötte Fekete Károlyt a gyülekezet.
A 38 éve beteg férfi gyógyulása (Jn 5,1-16) alapján hirdette Isten igéjét Fekete Károly az ünnepi istentiszteleten. A püspök-lelkipásztor beiktatása tizedik évfordulójára utalva úgy fogalmazott, személyes üzenetet kapott az aznapra kijelölt igeszakaszból.

Fekete Károly, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség püspök-lelkipásztora
„Jézus azt mondja: »Az én Atyám mindez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.« Akkor pedig nekem is folytatnom kell, ahogyan az én Uram, Jézus Krisztus mindez ideig munkálkodik. Tanítványaként nekem is munkálkodnom kell, végeznem a magam szolgálatát. De nem emberektől függve, nem egyéni, vagy ideológiai érdekeket kiszolgálva, nem lebénulva a közömbös, vagy ellenséges emberektől, nem személytelenül és nem embertelenül, hanem közösséget formálva, evangéliumi lelkülettel, mindvégig az irgalmas Krisztusra tekintve. Ez az én jövőképem itt a gyülekezetben, és egész egyházunkban” – fogalmazott Fekete Károly.
Az alkalom keretein belül Fekete Károlyt Oláh István, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség elnök-lelkipásztora és Ember Sándor, a gyülekezet főgondnoka köszöntötte, majd megajándékozták a Nagytemplom régi orgonájának sípjával.
Az istentisztelet végén Horsai Ede lelkipásztor mutatta be Fekete Károly napokban megjelent, Meghajló ég című könyvét, amely csaknem száz igehirdetésének leiratát tartalmazza. A prédikációgyűjteményről szólva Horsai Ede elmondta: az igehallgatók igazi választ várnak kérdéseikre.

„Nem azért járunk templomba, hogy vallásos-filozófiai bölcselkedést halljunk, hanem Igét. A szószékről Isten igéjére, az Örökkévaló üzenetére vagyunk kíváncsiak. Csakhogy »amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim – a ti gondolataitoknál« – üzeni az Úristen Ézsaiás prófétán keresztül. Ez a magas ég lehajolt hozzánk: a meghajló ég Krisztusban választ adott, Ő mondja el, hogy mit gondol rólunk az Isten” – tette hozzá Horsai Ede.

Horsai Ede, lelkipásztor
Az alkalmat követően a püspököt szűk körben, személyes gondolatokkal köszöntötte Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye görögkatolikus érsek-metropolitája, továbbá a Debreceni Református Egyházmegye esperese, Hadházi Tamás és főgondnoka, Szilágyi János, a Tiszántúli Református Egyházkerület képviseletében Fazakas Gergely presbiteri főjegyző és Molnár János főgondnok, míg a gyülekezet presbitériuma nevében Nagy Alice.
Tiszántúli Református Egyházkerület
Fotók: Miskolczi János