Figyelmes jelenlét – Továbbképzés a történetek jegyében
November 24–26. között Berekfürdő adott otthont a Godly Play Magyarország és a Godly Play Scotland által akkreditált történetmondó és házigazda képzésnek. A háromnapos alkalmon több gyülekezetből és intézményből vettek részt érdeklődők, akik közösen ismerkedtek meg a Godly Play szemléletével, módszertanával és gyakorlati elemeivel.
A képzésen a résztvevők nemcsak hallhatták, hanem át is élhették a Godly Play sajátos ritmusát: a csendet, a lelassulást, a figyelmes jelenlétet és a történetek megtapasztalásának élményét. A történetmondások, a különleges anyagok, a természetes fa figurák, valamint a szimbolikus tárgyak segítették azt, hogy a bibliai történetek újfajta, elmélyült módon nyíljanak meg.
A három nap alatt a jelenlévők többféle történettípussal is találkoztak: példázatokkal, ószövetségi elbeszélésekkel, liturgikus és ünnepi történetekkel. Ezeket követően lehetőség nyílt reflexióra, beszélgetésre és alkotásra is – festéssel, rajzolással, illetve a különböző „munkaeszközök” kipróbálásával.
A képzők, Kodácsy-Simon Eszter és Alex Mackenzie nagy szakmai tapasztalattal, szeretetteljes jelenléttel és sok gyakorlati útmutatással vezették végig a csoportot a Godly Play alapjain. A résztvevők betekintést kaptak abba, hogyan lehet olyan teret teremteni a gyermekek számára, ahol biztonságban, szabadon és nyitott szívvel közelíthetnek Isten történeteihez.
A képzés közösségi élménye különösen értékes volt, a csoport tagjai egymástól is sokat tanultak, megosztották tapasztalataikat, kérdéseiket és jó gyakorlataikat. Az együtt töltött idő erősítette azt a meggyőződést, hogy a Godly Play nemcsak módszer, hanem egy olyan szemlélet, amely a gyermekeket tisztelettel, figyelemmel és szeretettel segíti az Istenhez vezető úton.
Az alkalom végén minden résztvevő átvette akkreditált tanúsítványát, és megerősítéssel indulhat vissza saját szolgálati helyére, hogy a Godly Play szemléletét és eszközeit a közösségeiben és szolgálati területein is alkalmazhassa.
Pálfi Karolina