Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.
2025. december 07.

"Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet." Lk 19,10

Fabiny Tamás:

Az elveszett drahma

 

A tékozló fiú magába szállhat,

és lerongyolódva bár, megtört lelkét cipelve

haza tud indulni.

Az elveszett juh legalább bégetni tud,

hosszan és panaszosan.

De én olyan vagyok, mint egy elgurult drahma,

vacak pénzdarab.

Lapulok, rejtőzöm valahol.

Emberek rám taposnak,

olykor belém is rúgnak,

ám mire csörrenve felsikoltok,

már messzire járnak.

Hangomat nem hallják meg.

Por és piszok rakódik rám,

egyre kopottabb leszek.

 

Ám mintha most valaki takarítani kezdene.

Közben azt mondogatja, hogy az egy drahma,

az apró fillér is érték.

Sőt, őneki most éppen ez hiányzik.

Nagytakarításba kezd értem,

felforgatja a lakást,

hogy engem megtaláljon.

Utánam jön

a legeldugottabb zugba is.

 

A vers megjelent Kisfaludy Zsófia (szerk.): Reménytövis című könyvében (47. o.), amely kortárs keresztény versantológia. A Kálvin Kiadó adta ki a TTRE támogatásával, Budapesten, 2025-ben.
Szeretettel ajánljuk a kötetet elmélyült olvasásra, karácsonyi ajándékozásra.
Áldott Adventet kívánunk!