1700 éves hitvallás – 100 éves folyóirat

A konferencia megnyitóján Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája, valamint Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye római katolikus püspöke köszöntötte a jelenlévőket. Fekete Károly emlékeztetett arra, hogy a Második Helvét Hitvallás is leszögezi: „elfogadjuk az első négy zsinat hitvallásait” (XI. fejezet, 17. bekezdés), így az 1700 éves niceai hitvallást a reformátusok is magukénak vallják. A tiszántúli püspök szerint a jubileumi év emlékeztet minket a hitvallások hat funckiójának komolyan vételére. A hitvallásnak fontos szerepe van az önmeghatározásban, hiszen megfogalmazza, hogy kik vagyunk és kihez tartozunk. A hitvallás közösségteremtő és közösségépítő, hiszen a hit megvallásán keresztül illeszkedünk a keresztyénség egészéhez. Ugyanakkor elhatároló funkciója is van, azaz kijelöli a kereteket, amelyek megtartanak, de megőriznek az elszigetelődéstől is. A hitvallás kérügmatikus funkciója abban áll, hogy az evangélium mondanivalóját újrafogalmazza és egy új helyzetben interpretálja. A doxológiai funkció azért fontos, mert a hitvallást az istendicsőítés emeli ki az öncélúságból, ezért a hitvallásnak helye van az istentiszteleten és a liturgiában. A katechetikai funkcióval kapcsolatban a püspök kiemelte, hogy „minden korban szükségünk van a regula fideire, a hit szabályára, amely építőköve keresztyén hitünknek.”

Kocsis Fülöp arról beszélt, hogy a görögkatolikus egyház „vette a bátorságot” ahhoz, hogy az idei évtől kezdve a hitvallást a filioque (és a Fiútól) tétel nélkül használja a liturgiában. Ennek oka, hogy a 381-ben született nicea-konstantinápolyi hitvallás eredeti szövege szerint a Szentlélek „az Atyától származik”, az „és a Fiútól” kiegészítést pedig a későbbi, nyugati zsinatok tették hozzá, amelyet a keleti egyház nem fogadott el. A görögkatolikus egyház II. János Pál pápa óta egyre inkább törekszik arra, hogy kincseit, ősiségét újra felfedezze, és visszatérjen saját hagyományaihoz és lelkiségéhez. Ennek a folyamatnak a részeként döntöttek a filioque elhagyására. Az érsek-metropolita ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a hitvallás a szövegbeli eltérés ellenére sem elválasztja, hanem összeköti a különböző keresztyén felekezeteket, akik magukénak vallják az egyetemes zsinatokat.

Palánki Ferenc azzal kezdte a köszöntését, hogy mindannyian Krisztus hívei vagyunk, majd a tavalyi püspöki szinódus záródokumentumát idézte, amelynek első mondata szerint „az Egyház életében minden új lépés visszatérés a forráshoz.” A római katolikus püspök szerint, amikor visszatérünk a hitvallásunk forrásához, akkor tulajdonképpen magához Jézus Krisztushoz térünk vissza. Fontosnak tartja, hogy a hitvallást értelmezve megfogalmazzuk magunknak, hogy mindez hogyan erősíti meg a hitünket, a közösséghez tartozásunkat, a szolgálatunkat és az elkötelezettségünket. Hangsúlyozta a reménység fontosságát, hiszen, ha reménység nélkül mondjuk a hitvallás szavait, akkor úgy járunk, mint az emmausi tanítványok, akik hallottak Jézus feltámadásáról, csak éppen reménységük nem volt benne. A remény nem azt jelenti, hogy minden rendben lesz, hanem azt, hogy „ha minden úgy látszik, hogy semmi sincs rendben, Isten akkor is velünk lesz” – mondta a püspök. A hittel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a hit nem magánügy, hanem a személyes közügy, mert személyes döntésen alapul, de hatással van a közösségünkre, ezért a hitet tanúságtétellel meg kell vallanunk.

Az előadások sorát Baráth Béla Levente, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora nyitotta meg. 100 éves a Theologiai Szemle című előadásában rámutatott arra, hogy a Csikesz Sándor által alapított folyóirat kezdetei a Debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem Református Theologiai Karához kötődtek. A tanári kar adta a lap szerzői gárdájának gerincét, és a doktoranduszok is lehetőséget kaptak a publikálásra. A folyóirat ökumenikus jellege később erősödött meg, a kezdeti időszakban inkább a protestáns egyházközi párbeszéd fóruma volt. A ’20-as, ’30-as években különösen sok evangélikus szerző írása jelent meg a Szemlében. A lap indulásakor fontos szerkesztői szempont volt, hogy ne köteleződjön el egyik vagy másik kegyességi vagy teológiai irányzat mellett.

Fabinyi Tamás evangélikus püspök videófelvételen keresztül tartotta meg előadását, amely A niceai zsinat jelentősége ma címet viselte. A niceai zsinat teológiai jelentőségével kapcsolatban rámutatott, hogy Jézusnak az Atyával való egylényegűségéről szóló tanítás „nem elvont lényegi azonosságot, hanem […] kapcsolatot jelöl […], amiben a szeretet a lényeg, nem a logikai struktúra.” Ennek megfelelően a keresztyénség nem filozófia, hanem kapcsolati teológia. Az ágostai hitvallás közelgő 500 éves évfordulója (2030) kapcsán megjegyezte, hogy az evangélikus teológia újraértelmezte a niceai hitvallás lényegét: Jézus nem csupán egylényegű az Atyával, hanem Ő az, aki helyreállítja az ember és az Isten kapcsolatát. A püspök hangsúlyozta, hogy a mai sokszínű, de fragmentált világban a hitvallások szerepe felértékelődik, hiszen tájékozódási pontok a keresztyén közösségek számára. A mai kor kihívásai között a politikai keresztyénség veszélyét, az életvégi etikai döntéseket, a háborúkat és globális válságokat emelte ki. Mindezekkel kapcsolatban kijelentette, hogy „Krisztus neve alatt nem lehet gyűlöletet legitimálni” és, hogy „az evangélium nem a hatalomra jutás stratégiája, hanem a megbékélés útja.”

Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát A nyugati és keleti keresztyénség 1700 évvel Nicea után című előadása zárta a konferencia első napját. A főapát az egyetemes keresztyén identitás legfontosabb dokumentumának nevezte a niceai hitvallást, amely a három ágra szakadt keresztyén közösség közös hangja ma is. A katolikus, az ortodox és protestáns egyházak a közös alap ellenére eltávolodtak egymástól, és azóta párhuzamos úton járnak, amelyek csak ritkán keresztezik egymást. Három különböző hagyományt képviselnek, de ugyanazt a hitet vallják és élik meg különböző hangsúlyokkal. A katolikus egyház a szentségre, az ortodox egyház az átistenülésre, a protestáns egyházak pedig a személyes hitre és az igeközpontúságra helyezték a hangsúlyt. A főapát szerint a három irányzat egymást kiegészítve mutatja meg a niceai hitvallás gazdagságát. A keresztyénség három nagy ága a modernitás kihívására is különböző módon reagál. A katolikusok a teológiai megújulásra törekednek, az ortodoxok a hagyomány spirituális mélységét jelenítik meg, a protestánsok pedig etikai és közéleti teológiával igyekeznek válaszolni a kihívásra, de mindhárom irány arra törekszik, hogy a modern világban is erőteljes módon legyen jelen a hit.

A második napon további előadásokkal folytatódott a konferencia. Az első blokkot a Theologiai Szemle elmúlt száz évének szentelték, amelyet az előadók a különböző teológiai diszciplínák szerint tárgyaltak. Bóna Zoltán főszerkesztő köszöntése után Karasszon István előadása a vallástudományok, Balla Ibolya a biblikus tudományok, Béres Tamás a rendszeres teológia, Fodorné Nagy Sarolta a gyakorlati teológia, Kránitz Mihály az ökumenikus párbeszéd szempontjából tekintette át a Szemle történetét, Fekete Károly pedig a Theologiai Szemle múltjával és jelenével kapcsolatban fogalmazott meg olyan téziseket, amelyek a lap jövője szempontjából is irányadóak lehetnek. A blokkot Korányi András zárszava összegezte.

A folytatásban már a niceai zsinat és hitvallás állt a fórum középpontjában. Gyurkovics Miklós és Pásztori-Kupán István a niceai zsinatról és annak teológiatörténeti előzményeiről értekezett. Krakomperger Zoltán római katolikus, Béres Tamás pedig evangélikus szempontból mutatta be a hitvallás mai jelentőségét. Kránitz Mihály, Seszták István és Gonda László előadásai pedig a niceai hitvallás ökumenikus dimenzióit vizsgálták.

Az esemény képekben:

Tiszántúli Református Egyházkerület