Beszámoló az egyházkerületi közgyűlésről
Éves közgyűlésének első ülését tartotta a Tiszántúli Református Egyházkerület 2025. november 8-án. A testület döntött a püspöki jelentés elfogadásáról, a lelkészi főjegyző személyéről, valamint átadták a köznevelési díjakat is.
A Debreceni Református Egyházmegye esperesének áhítatával kezdődött a Debreceni Református Kollégium Dísztermében tartott ülés. Hadházi Tamás a Pál apostollal Lisztrában megtörtént események (ApCsel 14,6–20) kapcsán elmondta, hogy a járásra képtelen ember meggyógyítása csoda, de hiába látják az emberek a csodát, nem veszik észre azt, aki véghez vitte. „Ott van az imádat, a tisztelet vágya az emberben, de a szív hajlamos arra, hogy a láthatót istenítse, a láthatatlant pedig figyelmen kívül hagyja” – fogalmazott az esperes, hozzátéve, hogy Isten szolgálja sosem magának keresi a dicsőséget, hanem továbbadja azt Istennek.

Hadházi Tamás, a Debreceni Református Egyházmegye esperese
A közgyűlés megnyitása és határozatképessé nyilvánítása után a püspöki jelentést hallgatták meg a tagok. Fekete Károly azzal kezdte gondolatait, hogy az Ifjúság szolgálatának éve megmozgatta mind a kilenc egyházmegye fiatalságát. 88 ifjúsági program kapott támogatást az egyházkerületben, ezek között anyagi és szakmai jellegű segítség is előfordult. Az egyházkerületi ifjúsági referens jelentése alapján püspök úr határozatba foglalt célként javasolta megfogalmazni az 5-6. osztályosok célzott megszólítását, hiszen a tapasztalatok szerint ez az a korosztály, amelynek eléréséhez manapság már teljesen más módszerekre van szükség, mint korábban. De az a cél, hogy szorosabb gyülekezeti és korosztályi kötődés alakuljon ki bennük, már a konfirmációs előkészítő alkalmakat megelőzően. Beszámolóját azzal folytatta, hogy májusban a Magyar Református Egységnapnak a Tiszántúli Református Egyházkerület adott otthont. Ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy érdemes volt a gyülekezetek Debrecenbe utazását segítő anyagi áldozatot vállalni, egyben megköszönte a Szabolcs-Beregi Egyházmegye támogatását, amely egy autóbusz indításával kárpátaljai testvérek ide érkezését is lehetővé tette. A püspök beszámolt arról, hogy a perselyadomány során összegyűlt 5,2 millió forintot az egyházkerület elnöksége személyesen adta át a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon vezetésének. Bővebben szólt arról is, hogy miután a közgyűlés 2024-ben támogatta a vallásturizmus missziói munkaággá tételét, megindult a kerékpáros zarándoklat megszervezése a Felső-Tisza-vidéken: az OFFertour elnevezésű program honlapja a tervek szerint még idén elkészül, csakúgy, mint az az „útlevél”, amely a zarándoklaton vezeti végig az érdeklődőket.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
Fekete Károly hivatalos eseményekről és döntésekről is tájékoztatta a testületet. Megemlítette többek között, hogy a Debreceni Református Hittudományi Egyetem újabb öt évre megszerezte a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság engedélyét. Fontos lépésként értékelte az egyházkerület külső és belső kommunikációjának összehangolását, illetve ehhez kapcsolódóan az Európa Rádió két elismerését (bővebben itt és itt). Beszámolt az egyházkerület és intézményeinek határon túli és nemzetközi kapcsolatairól, püspöki szolgálatairól és hivatalos utazásairól is. A kiemelkedő jelentőségű beruházások (bölcsődék, szociális és oktatási intézmények) mellett számot adott a viharkárokról, amelyek 2025 nyarán csaknem tíz templomot súlyosan érintettek, és más egyházi épületek is rongálódtak kisebb mértékben. Ahogy fogalmazott: még várják a károk mértékét és a biztosítók véleményét, ezért később derül ki, hogy lesz-e szükség egyházkerületi segítségnyújtásra a helyreállításban.
Örömteli évfordulók és hálaadó ünnepek is szép számmal adtak lehetőséget a visszatekintésre a legutóbbi közgyűlés óta, ezeket fényképes beszámolókkal tárta a testület elé az egyházkerület püspöke. Az előttünk álló időszakra vonatkozóan elmondta, hogy 2026-ra az Imádság évét hirdette meg a Magyarországi Református Egyház, emellett a protestáns gályarabok megszabadulásának 350., és a debreceni Kistemplom felépülésének 300. évfordulóját is programsorozattal ünneplik majd meg. Megemlítette, hogy 2026 az egyházkormányzati tisztújítás éve is lesz, amivel kapcsolatban felhívta a jelenlévők figyelmét a jogi kötelezettségekre. Mint minden évben, ezúttal is megemlékezett a közgyűlés az elmúlt időszakban elhunyt szolgálókról: nyolc lelkipásztor, öt lelkészfeleség, illetve az egyházkerületi közgyűlés két korábbi tagja ment el a minden élők útján. Egyéb személyi változásokat is közölt, illetve külön köszöntötte Vári Attila egyházkerületi főépítészt, aki 25 éve segíti a TTRE gyülekezeteit, ez év végével pedig nyugdíjba vonul. Erről szóló bővebb cikkünk itt olvasható. A püspöki jelentéssel kapcsolatban kérdés és hozzászólás nem érkezett, azt egyhangúlag elfogadta a testület.
A közgyűlés döntést hozott az egyházkerületi főjegyző személyét illetően. Molnár Pál jogtanácsos a testület elé tárta, hogy Püski Lajos 2024. június végi nyugdíjba vonulását követően Ferenczi Pál helyettes főjegyzőként segítette az egyházkerület működését. Az elnökség a közgyűlés 2024. évi ülésén Nagy Zsoltot jelölte a tisztségre, az akkori jelölést azonban a képviselők 54 igen, 57 nem és három érvénytelen szavazat mellett elutasították. Molnár Pál bejelentette, hogy Kocsis Márta jogtanácsos ezt követően hivatalos panasszal élt, a Tiszáninneni Református Egyházkerület bírósága pedig megállapította a szavazás érvénytelenségét arra való hivatkozással, hogy nyolc fő jogosulatlanul vett részt abban, esetükben nem az egyházmegyei delegáltak, hanem helyettük mások adták le szavazatukat. Egyben a bíróság utasította az egyházkerület közgyűlését, hogy folytassa le újra az eljárást. Ennek a közgyűlés 2025. november 8-i ülésén eleget tett. Az egyházkerület elnöksége ezúttal Ferenczi Pált jelölte a tisztségre. Az előterjesztést a közgyűlés 98,99 százalékos támogatással elfogadta.

Ferenczi Pál, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője
A hagyományokat folytatva ebben az évben is átadták az egyházkerület köznevelési díjait, amelyről külön cikkben számoltunk be.
A tárgysorozat bizottsági beszámolók és jelentések meghallgatásával, illetve jogszabályi változások ismertetésével folytatódott. A közgyűlés második napján, 2025. november 15-én további döntéseket hoznak majd a küldöttek.
Tiszántúli Református Egyházkerület
Fotók: Miskolczi János