Így zajlott az egyházkerület által szervezett Szatmár-Beregi örökségtúra
A Tiszántúli Református Egyházkerület 2025. szeptember 20-án autóbuszos örökségtúrát szervezett. A résztvevők idegenvezető és helyi egyházi munkatársak közreműködésével szatmári és beregi műemléktemplomokkal, örökséghelyszínekkel ismerkedtek, irodalmi emlékhelyeket látogattak.
A program során az érdeklődők megtekintették Vámosatyán a műemléki református templomot és a látogatóközpontot, a tákosi református templomot, amelyet Mezítlábas Notre Dame-ként is emlegetnek.
A vámosatyai református templom, azaz a "Mezítlábas Notre Dame"
Csarodán a tavaly szeptemberben átadott Középkori Templomok Útja Látogatóközponttal és a Mosolygó szentek templomának nevezett, Árpád-kori eredetű református templommal ismerkedhettek meg.
A csarodai református templom
Az örökségtúra következő állomása Tarpa volt, ahol a tavaly új fatornyot kapott, fakazettás mennyezetű református templomot és az országban is egyedülálló ipartörténeti műemléket, a szárazmalmot keresték fel. Nagyarban a Petőfi-kultusz két jeles helyszínét tekintette meg a csoport, a Petőfi-fát és a Luby kastélyt. Szatmárcsekén Kölcsey Ferencre emlékeztek a csónakfejfás temetőben, ahol a Himnusz költőjének síremléke található, illetve a Kölcsey Ferenc Emlékszobában. A felújítás alatt lévő református templomba is betekintést engedett a helyi egyházközség.
A felújítás alatt álló szatmárcsekei református templom
Végül Túristvándi volt az úticél, ahol az egyedülálló és ikonikus műemlék, a Vízimalom jelenti a fő látványosságot az Öreg Túr partján.
A csoport idegenvezetője Dr. Daragóné Cservenyák Katalin volt.