Nemzetközi szervezet közgyűlésén vett részt a tiszántúli püspök
A közgyűlés házigazdája idén az Augsburgi Magyar Nyelvű Református Gyülekezet volt, amely tavaly csatlakozott a szövetséghez. A dél-németországi város gyülekezetének van tiszántúli kötődése, hiszen 2021 óta testvérgyülekezeti kapcsolatban áll a Debrecen-Kerekestelepi Református Egyházközséggel, amely a lelkipásztor nélküli gyülekezet pásztorolását is felvállalta. Az augsburgi gyülekezet számára fontos mérföldkő volt, hogy tavaly felvételt nyert a NYEMPGYSZ tagjai közé, és nagy megerősítést jelentett, hogy idén otthont adhatott a közgyűlésnek.
A találkozón meghívott vendégként részt vett Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Cselovszkyné Tarr Klára, a Magyarországi Evangélikus Egyház Ökumenikus és Külügyi Osztályának vezetője, Sógor Csaba, a Magyarországi Református Egyház Kárpát-medencei és Diaszpóra Osztály vezetője, Czanik András Kárpát-medencei referens, valamint Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, és munkatársa Pálúr Jonathán. A Müncheni Magyar Főkonzulátus képviseletében Juhász Gergely konzul köszöntötte a résztvevőket.
A nyitóáhítatot Fekete Károly püspök tartotta az Efezus 6,10–17 alapján. Emlékeztetett, hogy szellemileg és fizikailag is háborús időket élünk, amelyek „előhívták a hatalmaskodás és a rombolás ösztönét.” A rombolás számos példája mutatja meg, hogy mire képes az az ember, aki felölti magára a saját harci fegyvereit. Ezekben az időkben aranyat érnek a fegyvernemváltásra felhívó apostoli szavak: „öltsétek magatokra […] vegyétek fel az Isten fegyverzetét.” De az ember csak akkor veheti fel az Isten fegyverzetét, ha kiereszti a kezéből a saját fegyvereit. Ehhez a fegyverletételhez kell a legnagyobb erő. Ezért mondja Pál apostol, hogy „erősödjetek meg az Úrban, és az ő hatalmas erejében.”
„Nekünk az ördög mesterkedéseivel, fortélyaival és ámításaival szemben van harcunk, aminek ősi mintázata van” – folytatta a püspök. Ez egy olyan küzdelem, amiből nem lehet kimaradni. „Nem lehet elbújni, kivándorolni, emigrálni sem lehet belőle, mert kozmikus ez a harc.” Luther éneke olyan ellenfélként festi le a gonoszt, akiknek „nagy a serege, csalárdság fegyvere.” Ellene a földi fegyverek nem jelentenek semmit. „Őellene – mivel ez egy lelki harc – egyedül a lelki fegyverek segítenek.”
Fekete Károly kiemelte, hogy nem az egyes fegyvereken van a hangsúly, hanem a teljes arzenálon, mert Pál az ember teljes védelméről beszél. Achillesszel ellentétben, akinek a sarka sebezhető maradt, és végül halálos sebet is kapott, az Isten fegyverzete „minden egyes porcikánkat védeni szeretné.” Azt akarja, hogy az életünk egyetlen szelete se maradjon ki, ahol nem Ő az Úr. Fontos, hogy a keresztyén ember harcában túlnyomórészt nem a támadásnak, hanem a védelemnek, az elhárításnak van szerepe. „Isten oltalma a mi menedékünk, és Isten Szentlelke az elhárítás vezére. Csak tartsunk ki mellette.”
A közgyűlés első napján az elnöki beszámoló, valamint a presbiteri és ifjúsági konferenciáról (EMEIK) szóló összefoglalók után a gyülekezetek képviselői részletes tájékoztatást adtak közösségeik helyzetéről, kihívásairól és az elért eredményekről.
A gyülekezeti beszámolókat kerekasztal-beszélgetés követte, amelynek keretében Fekete Károly, Cselovszkyné Tarr Klára, Sógor Csaba és Fürjes Zoltán osztották meg gondolataikat a külhoni misszió jelentőségével kapcsolatban. A beszélgetést Karvansky Mónika, az Ausztriai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat lelkésze, a NYEMPGYSZ elnöke moderálta. Fürjes Zoltán hangsúlyozta, hogy nem tenne éles különbséget külhoni és belföldi misszió között, de „minden egyes hely, ahol magyarok vannak, az egy kicsi Magyarország, és minden egyes hely, ahol keresztyén magyarok vannak, az egy kicsi missziós terület.”
Cselovszkyné Tarr Klára úgy fogalmazott, hogy „a külhoni misszió híd és köldökzsinór lehet egyszerre.” A diaszpórában élő magyar közösségek és az általuk végzett misszió a külföldre szakadt honfitársaink számára fontos megtartó erőt jelentenek.
Fekete Károly elmondta, hogy református egyházunk bizonyos értelemben Magyarországon belül is diaszpórában van. Sok az „elszórványosodott lélek,” ezért a belmisszióra is nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Hozzátette, hogy a külhoni diaszpóra helyzete nehezebb, amit az anyaországiaknak is érzékelniük kell. Hangsúlyozta, hogy minden magyar református lélek, sőt minden keresztyén fontos. A jézusi példázat, amely szerint a jó pásztor egy elveszett juhért is hátrahagyja a kilencvenkilencet, és a saját életét is kockáztatja, a számontartás felelősségére figyelmeztet minket, amit – ha anyaszentegyház vagyunk – gyakorolnunk kell.
Sógor Csaba arról beszélt, hogy nemcsak Magyarországot ítélik meg a magyar diaszpóra-gyülekezeteken keresztül Nyugat-Európában és bárhol a világon, hanem adott esetben a nemkeresztyén világ a keresztyénségről is ezeken a közösségeken keresztül alkot véleményt. Nekünk újszövetségi népként az a dolgunk, hogy „centrifugálisak legyünk, azaz bevonzzuk az embereket.”
A nap végén a résztvevők megünnepelték a szövetség alapításának 25. évfordulóját. Másnap zártkörű tanácskozással folytatódott a közgyűlés, amelyen a szövetség szervezeti kérdéseket tárgyalt meg.
A közgyűlés szeptember 7-én, vasárnap ünnepi, úrvacsorás istentisztelettel zárult, ahol a résztvevők a helyi magyar református gyülekezettel együtt adtak hálát Istennek. Az istentiszteleten Sógor Csaba hirdetett igét.
Fotók: Szántó András