Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

A találkozások és a bármi

Zánka ad otthont július 14. és 19. között az idei Csillagpont Fesztiválnak, ahol a Kárpát-medence református fiataljai találkozhatnak – egymással és Istennel. A hét témája a szorongás és annak leküzdése, mottója „Lélegezz fel!”. Fekete Károly püspök az alkalom csütörtöki napján látogatott el a Csillagpontra, hogy találkozzon a résztvevőkkel, valamint a tiszántúli szervezőkkel és önkéntesekkel. A napot Kovács Gergő egyetemi lelkész áhítata zárta, amely inspiráló útravaló lehetett mindenkinek.

„Ha a tiszántúli önkéntesek és résztvevők ekkora számban és ugyanennyi utazással eljöttek, nem tehetem meg, hogy ne látogassak el Zánkára köszönteni őket, töltődni általuk” – fogalmazott Fekete Károly püspök arról, miért vállalt kétszer öt órányi utat azért, hogy egy fél napot az idei Csillagponton tölthessen. „Az idei téma nagyon aktuális és fontos, remélem, minden résztvevő fellélegezve tér majd haza, megtapasztalva, milyen Isten szabadítása – tette hozzá. – Ha a lelki tankot sikerül igazán feltölteni, akkor a legnehezebb időkön is át tud segíteni egy lélegzetvétel – azt kívánom a fiataloknak, erre találjanak rá.”

Ezeket a gondolatokat egészítette ki Kovács Gergő, a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet lelkésze, a Csillagpont csütörtök esti áhítattartója: „Amit itt a Csillagponton kínálunk nektek, nem annak a reménye, hogy térjetek meg és minden rendben lesz. Az élet az első bűneset óta nem így működik. Van fájdalom, sírás, van szorongás, veszteség – ezek majd elmúlnak az új éggel és az új földdel, de addig is, ameddig semmi sem változik körülöttünk, addig sem vagytok egyedül!”

Mint mondta, mi már nem lehetünk egyedül, mert Krisztus egyedül maradt a kereszten, annyira, mint soha senki a világtörténelem során. Ezért nem vagyunk egyedül, akkor sem, amikor magányosnak érezzük magunkat.

„Kezdjétek el imádságban kérni a Szentlelket, hogy mutassa meg nektek, veletek van az Úr. Lesz, amikor közel érzitek magatokhoz és lesz, amikor távolabb. De ő veletek lesz, bármi történjék is. És itt a bármi a leghangsúlyosabb, mert ha rátaláltok, már nem valamiben, hanem valakiben bíztok” – foglalta össze Kovács Gergő.

A Csillagpont fesztivál szombatig tart, közel 3800 résztvevő keresi a válaszokat különböző kérdéseire a reggeli főelőadásokon, esti áhítatokon, többszáz programon és a dicsőítéseken.