Több mint 700 fiatal jár a csaknem 500 éves mezőtúri református oktatási intézménybe
A Tiszántúli Református Egyházkerületben működő egyházi fenntartású középiskolák közül a Mezőtúri Református Kollégium Gimnázium Technikum Általános Iskola Óvoda és Bölcsőde az egyik legősibb. A mai intézmény rendkívüli komplexitását mutatja hosszú elnevezése is, melyből kiderül, hogy a legkisebbektől egészen az ifjúsági korosztállyal bezárólag foglalkoznak gyerekekkel.
A gimnáziumot 1530-ban alapították, a XVII. században már virágkorát élte és az ország minden részéről érkeztek ide diákok. A századok folyamán olyan neves tanárok oktattak itt és hírneves tanulók kerültek ki innen, mint Szép Ernő, Tamkó Sirató Károly vagy Csenki Imre Kossuth-díjas karnagy. Jelenleg összesen több mint hétszázan járnak ide, erről beszélt Égerné Tamás Annamária főigazgató az Európa Rádióban. A riporter Tóth Emese.

Tiszántúli Református Egyházkerület