Szélvihar döntötte le a tornyot Sápon
Július 7-én, hétfőn délután orkán erejű szélvihar söpört végig Sápon, ahol több házat is megrongált. A szélvihar jelentős károkat okozott a bihari település református templomán is.
Az 1892-ben készült torony sisakját tőből kitépte a szél és egy része rádőlt a templom tetejére, beszakítva azt, a másik része a templom melletti utcára zuhant. Személyi sérülés nem történt. Késő délután Papp Tibor lelkipásztor és Végh Imre József polgármester kíséretében helyszíni szemlét tartott Fekete Károly püspök, Kis Dávid egyházmegyei főjegyző és Vári Attila egyházkerületi főépítész. A kár igen jelentős. A biztosító elkezdi a károk felmérését.
Imádkozzunk a sápi gyülekezetért, és mindazokért, akiket a napokban viharkár ért!

Tiszántúli Református Egyházkerület