Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Négy debreceni református helyszín csatlakozik a Múzeumok Éjszakájához

A Debreceni Református Kollégium Múzeuma mellett a Nagytemplom, a Kistemplom és a Szabó Magda Emlékház is látogatható lesz "Szent Iván éjjelén", 2025. június 21-én.

Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatónak a Kollégium Múzeuma adott otthont. A házigazda intézmény nevében Csorba Dávid szakigazgató elárulta, hogy az év legrövidebb éjszakáján több program mellett Nyilas Misi nyomába eredhetnek a látogatók egy idegenvezetés keretében, emellett mesélő régi könyvekbe is be lehet tekinteni, míg a levéltárban Jókai-iratok lesznek láthatók. A Debreceni Református Kollégium Múzeuma részletes programja itt érhető el.


Csorba Dávid szakigazgató, DRK Múzeuma

A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség is hagyományos helyszíne a Múzeumok Éjszakájának a cívisvárosban. Oláh István elnök-lelkipásztore megjegyezte, hogy a Nagytemplom alapvetően nem múzeum, hiszen egy gyülekezetnek az otthona, de mégis fontos szereplője a Múzeumok Éjszakájának. A programok közül többek között kiemelte, hogy a látogatók betekinthetnek abba az imaterembe, ahol 1567-ben Méliusz Juhász Péter, az akkori egyházi vezető püspök vezetésével tartott zsinat kimondta azt, hogy a reformáció kálvinista ágához csatlakozunk. Ehhez kapcsolódva június 21-én az Alföldi Nyomda Zrt. "kihelyezett nyomdájában" bárki kinyomtathatja a Magyar Református Egyház megszületését kinyilatkoztató 1567-es korabeli dokumentumot is. Az este folyamán Csikos Sándor Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze irodalmi barangolást vezet, de Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház igazgatója is készül személyes gondolatokkal.  Ezen túlmenően Csorba Gergő, a Nagytemplom orgonistája éjszakai filmzenés koncertet ad, este 22 órakor pedig Harangjáték by night címmel megszólalnak a Nagytemplom harangjai is. A Nagytemplom részletes programja itt érhető el.


Oláh István, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség elnök-lelkipásztora

Sárosi Dániel, a Debreceni Református Kistemplom turisztikai referense elmondta, hogy a Csonkatemplom a város legöregebb temploma, ennek ellenére ők egy évvel ezelőtt csatlakoztak a Múzeumok Éjszakája programsorozathoz. Ahogy elhangzott, idén minél több generációnak szóló izgalmas programokat igyekeztek megálmodni és kivitelezni, illetve jó néhány olyan hagyományőrző programot is megjelenítenek, amellyel a templom 300 éves évfordulójára igyekeznek felhívni a figyelmet. A programok között a toronytúra mellett kultúrtörténeti séta is várja a hozzájuk érkezőket. A Kistemplom részletes programja itt érhető el.


Sárosi Dániel a Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközség turisztikai referense

A negyedik csatlakozó református helyszín a Szabó Magda Emlékház lesz. A tárlatvezetéseket és zenei élményeket is kínáló program itt érhető el.

A sajtótájékoztatón az Európa Rádió riportere, Buzás Bori készített összeállítást.