Rendszerüzenet

Felvidéki nőszövetségek vezetésével rendezték meg az idei Kárpát-medencei Imanapot

Advent első vasárnapján, 2024. december 1-én a Debrecen-Kossuth utcai Református Egyházközség templomában gyűltek össze a debreceni nőszövetségek, hogy idén is megtartsák a Kárpát-medencei Imanapot. Tarcsai Judit beszámolója.

A liturgiát idén a Szlovákiai Keresztyén Nők Egyesülete állította össze, melynek alapigéje: „Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! Íme, tenyerembe véstelek be, szüntelen előttem vannak falaid.” (Ézs 49:15-16)

Az alkalmat Tóth Tamás, a házigazda gyülekezet lelkipásztora nyitotta meg, aki után Máté Gyuláné, a gyülekezet nőszövetségének elnöke köszöntötte a megjelenteket. Ezt követte Dr. Gaál Botondné Dr. Czeglédy Mária kerületi elnök köszöntője, akinek tolmácsolásában hallhattuk Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökének és Györky Szilvia, a Szlovákiai Keresztyén Nők Egyesülete elnökének üdvözléseit is.

Megismerhettük a perbenyiki Jó Pásztor Háza anyaotthont, amely 2010-es átadása óta több mint 180 utcára került anyának, és gyermekeiknek nyújtott átmeneti menedéket.

Az imanapi liturgia igei szolgálatát Hadházi Judit református lelkésznő, a Debrecen-Kistemplomi Nőszövetség elnöke végezte. A liturgia imádságait pedig, mint mindig most is a nőszövetségi tagok olvasták fel. Így imádkoztunk közösen anyaszentegyházunkért, presbitereinkért, anyanyelvünk drága kincséért, a pedagógusainkért, népünkért, a szolgálattevőkért, családjainkért, gyermekeinkért, betegeinkért és a békéért.

Az alkalom után összegyűlt perselyadományokat a most megismert anyaotthon részére ajánlottuk fel.

Köszönetünket és hálánkat fejezzük ki azoknak, akik összeállították az idei anyagot, azoknak, akik eljöttek, hogy közösen imádkozhassunk, valamint nem utolsó sorban a Kossuth utca gyülekezetnek és lelkipásztoraiknak, hogy otthont adtak az eseménynek!


Tarcsai Judit
egyházmegyei nőszövetségi összekötő