Minden értelmet felülhalad
„A jó hír, Isten örömhíre, hogy ebből a betegségből is van gyógyulás. A gyermek, aki karácsonykor született, Ő hozta el a gyógyulást” – Szabó János Bence gondolatai december tizennyolvadikára.
„Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézsaiás próféta könyve 53. rész, 5. vers)
Az adventi időszakot áthatja a várakozás. Várjuk a karácsony ünnepét és várjuk a békét. Békés boldog karácsonyt kívánunk egymásnak, de ezt szeretnénk magunk is megélni. Viszont az ünnephez kapcsolódó felhajtás, temérdek teendő, sürgés-forgás sokszor inkább békétlenséget okoz, mint valódi megnyugvást. Egy beteg világban talán magunk is betegesen ragaszkodunk ahhoz, hogy minden tökéletes legyen karácsonykor. Megfelelő díszek, megfelelő ajándék, megfelelő menü, díszkivilágítás és még ki tudja milyen külsőségek oltárán áldozunk, miközben nem leljük a békességet. Eme lelki betegség gyökere a bennünk lévő bűn. A bűn, ami elvakít, ami miatt nem látjuk Isten dicsőségét. A bűn, ami arra sarkall, hogy olyat tegyek, ami ellentmond Isten akaratának. A bűn, ami elválaszt minket az Úrtól. A bűn, ami Isten jogosan ítélne el és büntetne meg minket.
A jó hír, Isten örömhíre, hogy ebből a betegségből is van gyógyulás. A gyermek, aki karácsonykor született, Ő hozta el a gyógyulást. A kisded idővel felnőtt, tanított, csodákat tett, betegeket gyógyított. De a legnagyobb változást, a valódi gyógyulást mégis azzal érte el, hogy feláldozta magát értünk. Jézus Krisztus a kereszten a mi vétkeink miatt kapott sebeket, a mi bűneink miatt töretett össze. Helyettünk vállalta magára az ítéletet, bűntelenként mégis bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen. Megbékéltet Istennel. Krisztus véréért nyerhetünk bocsánatot és üdvösséget, ha hittel fogadjuk. Ha Jézusba vetjük bizalmunkat, aki halálával és feltámadásával megváltott minket, akkor megélhetjük a valódi örömöt és valódi békességet. Ha Krisztus van életünk középpontjában, akkor nem a karácsonyt körülvevő külsőségektől fogjuk várni, hogy békéssé és boldoggá tegyék az ünnepünket. Helyette a bűnbocsánat öröme és az Istennek békessége, amely minden értelmet felülhalad, fogja megtölteni a szívünket.
Szabó János Bence
...