Rendszerüzenet

Örökségtúrák a reformáció hónapjában

A Tiszántúli Református Egyházkerület 2024 októberében három tematikus örökségtúrát is szervez, amelyek kereteiben a térség műemléki értékű templomait látogathatják meg az érdeklődők.

A kirándulásokat az erre az évre meghirdetett turisztikai stratégiai program, a Religio et Patria részeként indítják el több helyszínt összefűzve, szakértő idegenvezetéssel kísérve. Először október 12-én Biharba indul csoport, Bocskai fejedelem nyomába. A következő örökségtúra a Felső-Tisza vidékére, Szatmár irodalmi emlékhelyeire vezet, a harmadik pedig Debrecenben a reformáció városában tárja fel két templom egyházi értékeit a következő időpontokban.

2024. október 12., 8.00-16.30 Bocskai örökségtúra autóbusszal, idegenvezető kíséretében
A „Koronás fejdelem útján - Bocskai nyomában „örökségtúra Bocskai István, a magyar reformátusság legnagyobb uralkodójának fontosabb emlékhelyeit mutatja be, emlékeztetve ezzel a protestáns vallásszabadság kivívásában játszott meghatározó szerepére.
Útvonal: Debrecen–Álmosd–Létavértes–Kismarja–Nagykereki–Hajdúszoboszló–Debrecen.

2024. október 19., 8.00-18.30 Szatmár-Beregi örökségtúra autóbusszal, idegenvezető kíséretében
A varázslatos Felső-Tisza-vidéken műemléktemplomokkal, örökséghelyszínekkel, irodalmi emlékhelyekkel ismerkednek a résztvevők.
Útvonal: Debrecen–Tákos–Csaroda–Szatmárcseke–Túristvándi–Nagyar–Debrecen.

2024. október 26., 14.00-16.00 - Templomtúra Debrecenben
Templomlátogatás idegenvezetővel a Verestemplomban és a Kistemplomban (toronytúrával).


További részletekről Katona Ilonát, a Tiszántúli Református Egyházkerület turisztikai szakértőjét Oláh Ilona kérdezte az Európa Rádióban.