Rendszerüzenet

487. tanévét nyitotta meg a Debreceni Református Hittudományi Egyetem

A Nagytemplomban, ünnepi közgyűléssel kezdődött el a tanév az intézményben, ahol több mint 500 hallgató, köztük mintegy 250 elsőéves tanul majd 2024/2025-ben.

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem elsőéves hallgatói tettek fogadalmat a Nagytemplomban. Az intézményben 252 elsőéves kezdi meg a tanévet. Az ünnepi alkalmon Fekete Károly püspök hirdetett igét.


Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke

"Azt kívánom szeretett egyetemünknek, hogy a 2024/25-ös tanévben olyan hely legyen a mi intézményünk, ahol semmiképpen sem feledkezünk meg a mennyek országának távlatáról" – mondta Fekete Károly.

Baráth Béla Levente, a Hittudományi Egyetem rektora kiemelte: az egyetem fontos védjegye az oktatói munka évszázados folytonossága, ami elképzelhetetlen lenne stabilitás és a folyamatos megújulás nélkül.


Baráth Béla Levente, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora

"Meggyőződésem, hogy egyetemi működésünk akkor lesz eredményes, ha elmélyült kérdésfelvetésekre és megoldáskeresésekre ösztönző, nyitott szellemiség és az egyetemi polgárok egymást kölcsönösen támogató tanulmányi munkája, illetve közösségi feladatmegoldások jellemzik működésünket" – emelte ki a rektor.

A Református Hittudományi Egyetemnek több mint 500 hallgatója lesz a most kezdődő tanévben.



Szöveg: dehir.hu
Fotók: Miskolczi János