Rendszerüzenet

Fekete Károly: A többre mutató kenyér – Kenyéráldás a debreceni Nagytemplom előtt

„Az újkenyér arra hív, hogy engedjünk a birtoklásból és növekedjünk a létezés örömében, ahol kiderül, milyen nagy különbség van mozgástér szempontjából az aggódó, a gondviselést nem érző ember és a gondviselésben hívő ember mozgástere között” – hangsúlyozta Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke 2024. augusztus 20-án, a debreceni Nagytemplom előtti kenyéráldás alkalmával.

A kenyérben benne van az élet többlete. Eszünkbe akarja juttatni, hogy több az élet, mint amit mi látunk belőle. Nem csak mi vesszük kezünkbe a kenyeret, hanem Isten általa hordoz bennünket a tenyerén és gondviselésének megízlelhető ajándékát adja nekünk benne. A kenyeret nem lehet betiltani, felmorzsolhatatlan életerő szunnyad benne. Ezzel az életre táplálással mutatja meg Isten, hogy kitüntetett figyelmet szentel nekünk. Többre értékel minket, mint bármit és bárkit a teremtett mindenségben. Törődik velünk, sőt gondot csinál magának belőlünk. Isten nem ismer gondviselés-mentes övezeteket, amelyek ne tartoznának az Ő mindenhatósága alá.

Mivel az idei újkenyérben is benne van az élet többlete, ezért minket is kérdez: „Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?” (Mt 6,25b) De igen! Több az élet, csakhogy mi jóval kevesebbel is beérjük, mint amit maga az élet kínál.

Van valami türelmetlen hajszoltság bennünk, hogy megtaláljuk annak a nyitját, hogyan lehetne lefölözni az életből, ami a mienk lehet belőle.

Mi sokszor a töredékek, az életmorzsák felől szeretnénk a többhöz hozzájutni: minél hamarabb, minél rövidebb úton és minél nagyobb adaghoz. Megkóstolni valamit az életből: egy nagyobb darab kenyeret, egy egzotikus szabadságnyit, vagy olykor egy lenyugtató wellnes-hétvégényit. Gyűrjük is az életet, fokozzuk is a tempót rendesen, aztán jóval kevesebbel is beérjük, mint amit maga az élet kínál. Hamarabb dobunk egymásra követ, minthogy megosztanánk egymással azt, amink van. Elsivatagosítottuk az életet, megkövesedett a szív és kérges lett a lélek. A javak istenítéséből mára a javak diktatúrája lett. Pedig emberlétünk értelme az lenne, hogy teljes életet élve gazdagító személyiséggé váljunk. Közben így lett útitársunk a félelem, az aggódás, a kicsinyhitűség és a nyugtalankodás!

Az újkenyér arra hív, hogy engedjünk a birtoklásból és növekedjünk a létezés örömében, ahol kiderül, milyen nagy különbség van mozgástér szempontjából az aggódó, a gondviselést nem érző ember és a gondviselésben hívő ember mozgástere között:

- az aggódó szűkkeblűvé válik, aki hisz, az nagyvonalúan nyitja meg a szívét mások felé,
- az aggódót betölti a görcsös félelem, míg aki hisz, bizakodó örömmel él,
- az aggódót a nagy vagyon se nyugtatja meg, aki hisz, az szellemi-lelki kincseket gyűjt,
- a gondviselésben nem bízó csak annyit lát, hogy „mennyi minden lehetetlen”;
- a gondviselésre hagyatkozó viszont tapasztalja: Istennél minden lehetséges! Ma is, nálunk is, Magyarországon is!

Legyen dicséret és dicsősség a Gondviselő Istennek, hogy asztalt terített magyar népünknek, és kenyerünkben benne van az élet többlete! Legyen az Ő áldása rajtunk és mindennapjainkon!

„Az Istennek békesség, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni a ti szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban!”

Fekete Károly
püspök

fotó: Miskolczi János