Rendszerüzenet

Közeleg a pocsaji templomtorony újjáépítésének befejezése

A Hajdú-Bihar vármegyei település református közössége állami támogatással valósítja meg a beruházást.

A Pocsaji Református Missziói Egyházközség elsőként 15 millió forint állami támogatást nyert el a horganyzott acéllemez fedésű toronysisakkal épült templomtorony – rossz állapotú és már eredeti helyéről kimozdult – négy darab kis fiatornyának felújítására. A pályázati cél a szemmel láthatóan megdőlt fiatornyok helyreállítása és a torony homlokzati vakolatának javítása-festése volt.

A toronysisak tetőszerkezetének 2022-ben elvégzett részletes statikai- és faanyagvédelmi szakértői vizsgálata alapján a több mint 200 éves tetőszerkezet talpgerendáinak nagymértékű korhadása miatt a torony „veszélyes” állapotúvá és eredeti helyén már nem javíthatóvá vált, ezáltal teljes újjáépítése vált szükségessé. A megváltozott műszaki tartalom miatt a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkára nyújtott újabb 15 millió forint támogatást, amit az egyházközség mintegy 10,5 millió forinttal egészített ki.

A felújítás során kiemelt szempont volt, hogy az elvégezni tervezett munka az értékes és
településtörténeti szempontból is meghatározó épület látható műemléki értékeit
megőrizze, a homlokzatok látványában pozitív változást okozzon.

A kivitelezési munkák a régi toronysisak teljes elbontásával kezdődtek, majd a templom melletti területen, több elemből készült el az új tetőszerkezet. A torony felső részén készített új vasbeton koszorúra daruval emelték rá és rögzítették a szerkezetet és fejezték be az ácsmunkákat. Jelenleg zajlik a toronysisak fémlemezzel történő fedése. A teljes befejezés 2024. szeptember közepére várható.

A 2024 augusztusi állapot képekben:

A pocsaji református templom története 1801-ig nyúlik vissza. Az alapkövet a templom északnyugati szegletébe helyezték el, a kész épületet 1809. november 26-án a debreceni tractus akkori esperese, Földvári József szentelte fel. A templomot és a tornyot 1880. április 1. és július 1. között újrafedték, a négy kis tornyot május 9-én tették fel. 1902. március 10-én leesett a toronygomb, amit nem sokkal később visszahelyeztek. Nyugati, homlokzat előtti tornya 28 méter magas, a templom ereszének magasságában egy
széles osztópárkány két részre osztja. Nyugati oldalról, az utcáról nyílik a főbejárat,
melynek szegmensíves záródása fölé, festett betűkkel írták ki a skandálható kronosztikont
és a templomépítés kezdetének évszámát:

Fő hataLoM náLLunk Lakj és őrIzzeD e házat
Légy ennek tornya oszLopa bástya gyanánt
1801.

Képeslap az 1900-as évek elejéről:

A 9 x 20 méteres belsőben sík, vakolt mennyezet, két fakarzat, 350 ülőhely, 1870-ben
készült padok vannak, melyeknek előoldalain füzérdíszek találhatók. Orgonáját Angster
József építette 1906-ban. A 306 kg-os harangját Szlezák László öntötte 1922-ben Budapesten, a 96 kg-osat pedig Thúry János 1892-ben ugyanott, felirata: „Isten dicsőségére, tagjai munkás hitének ébrentartására öntette a pocsaji ev. reform. anya- szentegyház." A késő barokk stílusú templom 1958 óta műemléki védelem alatt áll.

Archív fotó 1962-ből:

A templomot a közelmúltban több ütemben, részlegesen felújította a tulajdonos egyházközség, amely lehetőségeihez mérten folyamatosan igyekszik az épület jó műszaki állapotát biztosítani, a szükséges állagmegóvási munkákat elvégezni.