Elhunyt Tímár Pál református lelkipásztor

Tímár Pál Debrecenben született 1930. június 18-án, szegény sorsú szülők első gyermekeként. Édesapja kereskedő volt, majd nyomdában dolgozott, édesanyja Trianon után Erdélyből települt át menekültként. Tímár Pál személyiségét meghatározta, hogy Debrecenben élt. Körülvette a város református keresztyén lelkisége, szellemisége, mely kezdettől fogva hatással volt rá. Kitűnő tanítók nevelték őket. Hamar észrevették kiemelkedő képességeit és segítették a továbbtanulásban, így a Debreceni Református Kollégium polgári iskolájába került. Még az elemi iskolában kapcsolatba került a Keresztyén Ifjúsági Egyesülettel (KIE), és annak cserkészcsapatával. A templomba különösen az orgonazene és az éneklés vonzotta.

Később a tanítói pálya felé indult a kollégium másik intézményébe, a tanítóképzőbe, de a második világháborút követően hívást kapott dr. Czeglédy Sándor teológiai professzortól, hogy jelentkezzen a Teológiai Akadémiára. Sárospatakra került, majd miután ott két év múlva megszüntették a képzést, ismét visszakerült Debrecenbe, lelkészi diplomáját is itt szerezte meg.

Szolgálatát Nagykállóban kezdte 1954. augusztusában. Két év múlva házasságot kötött Szabó Gabriellával, Szabó Dániel lányával, akivel a teológián ismerkedett meg. 1957 tavaszán, Virágh Sándor borsodi esperes és Diósgyőr-vasgyári lelkész hívására a Tiszáninneni egyházkerületbe kerültek és 1960 tavaszáig itt végezték szolgálatukat. Itt született első két gyermekük: Gabriella és Pál. 1960-ban egy kis borsodi faluba, Felsőkelecsénybe helyezték, ez idő alatt holland lelkipásztorok kezdték támogatni a családot. Isten további három gyermekkel ajándékozta meg őket: András, Judit és Eszter született itt. Felsőkelecsényi szolgálata alatt 1963-ban egy országosan meghirdetett pályázaton első díjat nyert a rendszeres teológia területén benyújtott teológiai antropológia tárgyában írt „Ecce Homo” című „Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla” jeligéjű dolgozatával. Tizennyolc év után, 1978-ban az egyházkerület Egervölgyi egyházmegyéjébe került át, miután Atány községbe hívták, felesége pedig a szomszédos Hevesi egyházban lett önálló lelkész. Közel 20 évi szolgálat után, 1997 nyarán ment nyugállományba. Mindeközben az egyházmegyében betöltötte a pénztárosi tisztséget, egyházmegyei tanácsbíró és egyházkerületi képviselő feladatokat.

Nyugdíjas éveikben Pilisszentlászlóra költöztek gyermekeik és unokáik közelébe. Feleségével, gyermekeivel hozta létre a faluban a helyi református gyülekezetért alapítványt. 2013-ban maradt özvegyen. Igehirdetőként továbbra is szolgált. Népes családja, 18 unokája és 12 dédunokája szeretete kísérte életét.