Rendszerüzenet

A 80 éves Berkesi Sándort köszöntik a debreceni Nagytemplomban

Berkesi Sándor 80. születésnapja tiszteletére az Debreceni Kollégiumi Kántus évadzáró ünnepségét összekapcsolják a Kossuth és Liszt Ferenc-díjas karnagy köszöntésével. A szervezők szeretnék, ha minél több egykori kántus-tag együtt énekelne 2024. június 8-án 17 órától Debrecenben, a református Nagytemplomban.

Berkesi Sándor 1967-től 2021-ig volt a Kántus vezető karnagya. Munkásságát Liszt Ferenc-díjjal és Kossuth-díjjal is elismerték, illetve 2007 óta Debrecen város díszpolgára. Születésének jubileumi évfordulójához kapcsolódva róla is szól majd a Debreceni Kollégiumi Kántus évadzáró ünnepsége. A találkozó zenei programját úgy állították össze, hogy minden résztvevő találjon benne ismerős darabot, hiszen összeéneklésre nem sok lehetőség lesz – erről is beszélt az Európa Rádióban Arany János, a Kántus jelenlegi vezetője, aki Berkesi Sándor mellett társkarnagyként 2016-tól munkálkodott, később átvette tőle a kar vezetését. A riporter Tóth Emese.